Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Apátfalváig áll a sor a határon

Hírek 2012. febr. 23.

Makó és Apátfalva között áll a kamionsor a 43-as úton, a teherautók négy órát várnak a kilépésre a nagylaki magyar-román határátkelőhely előtt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, a torlódás oka, hogy a román határőrizeti szervek szigorító intézkedéseket vezettek be.
A rendőrség a kamionokat a lakott településekre nem engedi be, így Apátfalván és Magyarcsanádon belül nincs sor – tette hozzá a százados. A szóvivő közlése szerint a rendőrség a belépő személy- és teherforgalmat a Csanádpalota-Kövegy-Makó útra tereli, így a kilépő személyforgalom folyamatos.

A kamionok átjutása Romániába Ártándnál is lassú, az átkeléshez mintegy négyórás várakozással kell számolni. A román határrendőrség csütörtöki közleménye szerint a csempészet és az adócsalás visszaszorítása érdekében részletes ellenőrzést hajtanak végre a határátkelőkön, ez az áruszállító teherautókat érinti. Az ellenőrzés célja a törvényes iratok nélkül vagy hiányos iratokkal szállított áruk kiszűrése, és azoknak a cégeknek a felderítése, amelyek a törvényes előírások betartása nélkül végeznek áruszállítást.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)