Markoli professzor újabb „tudományos” bölcsességgel örvendeztetett meg bennünket : „A járvány szempontjából pedig a harmadik oltásnak van van nagyon nagy jelentősége, hiszen… a mos’ már láttuk… és az izraeli tapasztalatok erre utaltak, de talán még nem voltunk ebbe’ akkor annyira biztosak, de a mostani európai helyzet egyértelműen azt bizonyítja, hogy. .
Böngészés: Irattár 2021, november
A lezárások, de különösen a sportlétesítmények lezárása a társadalom kövéredéséhez vezet, így mindannyiunkat veszélyeztet… Már egy éve is elhangzott a pécsi Kovid-osztály főorvosától, hogy az elhízottak anygobb veszélyben vannak, mint az idősek. A kövérek veszélyeztetettebbek, kórosabbak, mint a korosak ! Ezért is tragikusan elhibázott minden fölösleges és meddő lezárás !!!.
. .
Megnyugtató, hogy nem mindenkinek ment el az esze ebben a vírushisztiben ! Itt az idő ! Végre tudományosan kialakított légzőedzéssel is küzdhetünk a kovid-hiszti ellen ! Szobafogaság meg a hibbant maszkviselősdi helyett éppen az ellenkezőjét kellene tennünk :A légutainkat meg a tüdőnket kell edzenünk a fertőzések ellen !!! És ez. .
E napon, 1943-ban, Enyészet (november) hava 28.-án kezdődött a tanácskozás, amelyen eladtak bennünket Teheránban mindenestül Sztálinnak. Nobel-díjas fölajánlás helyett a kommunizmusnak!Ezt megelőzően – 1943 Jégbontó (február) hava 7.-én Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas szegedi professzor a németellenes magyar ellenzék képviseletében Isztambulban tárgyalt a békekötésről angol megbízottakkal.
Pilinszky János a huszadik század (Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas) magyar költője éppen 100 esztendeje született Budapesten, 1921 november 27.-én. „Én költő vagyok és katolikus” A nap születése Sokáig csupán csillagoklakták az égbolt magasát.Pislákoló fényükben a világsokáig élt örök árnyékban,ezüstszín gyászruhában.
1701-ben e napon, Enyészet (november) hava 27.-én született Anders Celsius, svéd fizikus és csillagász, a Celsius-skála megalkotója Ovanåkerben, Svédországban († 1744). Akkoriban lett naggyá, amikor Svédországot még svédek lakták… nem a mindent fölprédáló antisvédita sáskahadak… Tudóscsaládba született, Azon az Uppsalai Egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot, ahol apja, Nils Celsius az asztronómia professzora volt, nagyapja,.
VAN EGY MESTERSÉGES VÍRUSUNK ! A világra szóló bűntény ügyében pedig sehol nem nyomoznak… Ez maga a társadalmi bűnözés !!! Minden rémhírnek ellenére e mostani járvány halálozása nem nagyobb a világ régi nagy nátháiénál. Ajánlott olvasmány : MUSZKANÁTHA – SPANYOLNÁTHA – KÍN(J)ANÁTHA Igen nagy az ív az internáci rémhírterjesztéstől a.
Magyar áfium Elfekszem néha kéjes kényelemmelŐs ázsiai honvágy szőnyegén,Mély szomorúság áfiuma renget,Ráhímezem párnámra : Nincs remény. A házi áldásom fáradt lemondás,A köldökömet nézem bűvölőn,Míg gongütés közt kallódnak az órákS a bú dohányát árván füstölöm.
1881-ben e napon született Angelo Giuseppe Roncalli (a későbbi Szent XXIII. János) római pápa, aki modernizálta a kathólikus egyházat.
1826-ban e napon Enyészet (november) hava 24.-én született tíz gyermek közül a legidősebbnek Carlo Lorenzini néven Firenzében a későbbi Carlo Collodi. aki Pinokkió (Le avventure di Pinocchio) művével lett világhírű.
1862-ben e napon, Enyészet (november) hava 23.-án született Théo (Théophile) van Rysselberghe, a pettyegetész, franci-latinkodón pointillista festő. Legremekebb pettye-képe: Ajánlott még : A pettyegetész Seurat szülinapján A PETTYEGETÉSZ PAUL SIGNAC SZÜLINAPJÁN HENRI-EDMOND CROSS SZÜLINAPJÁN.