Örök dicsőség a Magyar Királyi Honvédség katonáinak! A magyar csapatok megindulását megelőzően a jugoszlávok már magyar városokat bombáztak. 1941.
Böngészés: Irattár 2016, április
A Magyar Költészet Napját 1964. óta József Attila születésnapja alkalmából Szelek (április) hava 11.-én ünnepeljük.
Hetvenöt éve, 1941. április 11.-én kezdődött meg a Délvidék fölszabadítása, amelynek során Honvédségünk négy nap alatt visszafoglalta a trianoni békeszerződés nyomán elve(sze)tt Bácskát, Baranya-háromszöget, a Muraközt és a Mura-vidéket is.
Tíz esztendeje jelent meg, mégsem közismert a Szlovákiai Zsidó Holokauszt története. Érdemes szembenézni végre a múlttal! A szlovák(iai) terror elől a maradék Magyarországra menekült a Szlovákiában – azaz a megszállt Észak-Fölvidéken – élő zsidóság.
Kevésbé ismertek a Szeged elleni, 1941 április 7.-ei – tehát négy nappal a M. kir.
Költészet Napi Kiállítás a mórahalmi Mini Hungary Parkban – Költők a Délmagyarország napilap hasábjain 1910 – 1969. A kiállítás ideje: 2016.
Olvassunk és szavaljunk Juhász Gyulát! – Legalább a szülinapján! Minek is örülhetne Ő jobban, ha letekint onnan Föntről?! Juhász Gyula szavalóest a Jósika Klubban. (A báró Jósika mög a Hajnóczy utca sarkán) 2016.
Dr. Berta Ágnes akvarell-tárlatának megnyitója.
Olvassunk Juhász Gyulát! – Legalább a szülinapján! Juhász Gyulát máig is alig ismeri a szögedi és a vidéki (nem szögedi) magyar olvasó. A hangos, botrányos Ady hírös, míg a mi szerény csöndes Juhász Gyulánk költészete a feledés homályába enyészik.
Miért sorvadt el a helyi idegenvezető képzés és szolgáltatás? A szegedi idegenvezető képzés és alkalmazás 1990-ig szigorú feltételek mellett, az egészséges szelekció szempontjai alapján történt. Írásbeli és szóbeli felvétellel választották ki az erre alkalmas hallgatókat.