Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2014, július

Zsidó holokauszt-emlékművet avattak a Dóm gyepén

A Szegedi Zsidó Hitközség és a Szeged-csanádi Egyházmegye közös szervezésében készített emlékművet avattak a holokauszt szegedi áldozataira emlékezve csütörtökön a Fogadalmi templom parkjában. Markovics Zsolt főrabbi köszöntőjében hangsúlyozta: Szegeden létesült az első olyan holokauszt-emlékmű, amelyet nem kormány, nem város, nem önkormányzat, hanem a katolikus egyházmegye állíttatott.

Magyar-rác vízgazdálkodási terv a Tisza-mentén

Uniós támogatással valósult meg egy közös vízgazdálkodási és természetvédelmi projekt a Tisza két mellékfolyóján, a Kurcán és a Jegricskán Csongrád megyében, illetve a Vajdaságban (illendőbben: Délvidéken Szerk.) – közölte Micskei János, a Vajdaság Vizei Vízgazdálkodási Közvállalat projektmenedzsere szerdán Szegeden. A Délvidék (Vajdaság) területén az állami vízgazdálkodási feladatokat ellátó cég szakembere.

Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál

A résztvevő magyar és külföldi együttesek tagjainak menettáncával kedden délután elkezdődik a 26. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál programja.

IX. Nándorfehérvári Emléknapok 2014. július 18-19

2014-ben immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Szeged-Alsóvároson a Mátyás téren a Nándorfehérvári Emléknapok. Az Alsóvárosi Kultúrház fő szervezésében, nagylelkű támogatók, lelkes adományozók és sok önkéntes segítő áldozatkész munkája eredményeképpen kerül megvalósításra július 18-19-én Szeged egyetlen középkori hagyományokat felidéző kulturális programja.

A Pozsonyi Diadal magyar szemmel

„Decretum… Ugros eliminandos esse” –  A magyarok kiirtassanak! A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig kiáltványa.

Együttműködési megállapodást kötött az ELI és az SZTE

Együttműködési megállapodást kötött a szegedi lézeres kutatóközpontot megvalósító ELI-HU Nonprofit Kft. és a Szegedi Tudományegyetem(SZTE); az erről szóló dokumentumokat hétfőn, sajtótájékoztató keretében írta alá Lehrner Lóránt, a cég ügyvezető igazgatója és Szabó Gábor, az SZTE rektora.

Fegyveres támadás a kenyai tengerparton

Fegyveres támadók akár 29 embert is megölhettek vasárnapra virradóra a kenyai tengerpartnál. Abbas Gulet, a Kenyai Vöröskereszt vezetője először úgy mondta el a történteteket, hogy a Lamu megyei Hindiben és Tana River megye Gamba városában történt véres támadásokban az előbbi helyen négyen, az utóbbin kilencen estek áldozatul a fegyveresek válogatás.

Kothencz János: Meglepődtem a jelölésen

Csongrád megye – Nem vagyok ellensége a jelenlegi városvezetésnek, de még csak ellenzéke sem vagyok, hanem alternatívája szeretnék lenni – mondta Kothencz János, aki a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje lesz Szegeden az októberi önkormányzati választáson. Bár a Fidesz szegedi szervezete a június 5-i jelölőgyűlésén Gyimesi László városi elnököt, önkormányzati képviselőt választotta elsöprő többséggel polgármester-jelöltnek,.

Lázár most a pályázatíróknak üzent hadat

Szép új világ köszönt az önkormányzatokra: az EU-pályázatok mostantól maguktól íródnak, a projektek önmagukat menedzselik – feltéve, hogy beteljesül Lázár János álma. Lázár János  szemléletváltást hirdetett a városok irányításában, tette mindezt Makón.

Szegedi városképek

Már többször tettem észrevételt városom szépítése érdekében, de az illetékesek sajnos nemigen reagáltak rá. Mintha nem is lenne főépítészünk vagy főkertészünk, olyannyira elhanyagoltak, vagy értelmetlenül fásítottak a város közterületei.

KETTŐS MÉRCE A SZABADSÁG TÉREN

A német megszállás emlékműve?! – 2014-ben… A szabadságtéri beteges hisztéria azt juttatja eszembe, hogy a szovjet fronton, a gulágban elpusztult katonáinknak és munkaszolgálatosainknak is kell állítani egy hatalmas emlékművet. Ugyanis, ha a kormány nem küldi ki először a Gyors Hadtestet, majd a 2.

Rondítja Szeged főterét az állványkavalkád – Blikk.hu

SZEGED – Dühösek a polgárok, mert a Szegedi Szabadtéri Játékok miatt teljesen felbolydult, és fényképezhetetlen Szeged legszebb tere. De nem csak őket zavarja ez, a turisták gyakorlatilag semmit nem látnak, amiért a városba látogattak.