Először hirdeti meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett VADONLESŐ Program. „Célunk, hogy – egyeztetve a szakmai szervezetekkel – minden évben más és más őshonos emlősállatunkra hívjuk fel a figyelmet, és ezzel is segítsük a fajok megismerését, valamint hatékonyabb védelmét.
Böngészés: Irattár 2014, március
Az Európai Uniónak semmi köze nincs ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Kunhegyesen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az EU illetékes bizottsága egy olyan szabályozást kíván megvalósítani, amelynek révén beleszólhat abba, milyen fák legyenek a hazai erdőkben, és milyeneket ültessenek.
2014. március 15-16-án, egy helyen mutatkoznak be a csak Magyarországra jellemző, egyedi, hagyományos nemzeti értékeink, a Hungarikumok.
Óriási fapusztulást okoztak a téli esők és viharok Nagy-Britanniában – mutatta ki a felmérés, mely szerint az utóbbi húsz év legnagyobb faveszteségét szenvedték el az ország erdői. A brit történelmi és természeti örökség megóvásáért felelős National Trust kutatása szerint a rendkívüli téli időjárás miatt egyes helyeken fák százai, köztük értékes.
A várost romba döntő 1879-es árvíz 135. évfordulóján rendezett gálaműsoron, szerdán este huszonötödik alkalommal adják át a Szegedért Alapítvány díjait – tájékoztatta a civil szervezet az MTI-t.
1. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a gabonabeszolgáltatási terhek drasztikus növekedése, valamint az erőltetett gabonaexport következtében 1932-33-ban több millióan haltak éhen a Szovjetunióban.
Megnyílnak Móra mesebirodalmának kapui Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum új kiállításán az utolsó simításokat végzik a szakemberek, hogy március 7-én, pénteken délután 5 órakor birtokba vehessék a gyermekek a varázslatos tárlatot. A kis bice-bóca már letelepedett a kemence padkájára a messzelátó mellé, a papírerdő fájának levelei ezerszínbe borultak, Panka elfoglalta.
V. Szegedi Toros Pálinkafesztivál 2014-ben már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Szegedi Toros Pálinkafesztivál.
A büntetés-végrehajtási bíró nem jogerős elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, akit több más bűncselekmény mellett a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása és több ember életének kioltása miatt ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. Bene.
Csongrád megyében is támogatják a közétkeztetés megújítását célzó Mintamenza program terjedését – közölte B. Nagy László kormánymegbízott .