1302. Áldás (július) hava 11.-e : Kortrijki csata – franciásan Courtrai csata Az Aranysarkantyús Csata (hollandul: Guldensporenslag, franciául: Bataille des éperons d’or) néven is ismert ütközetet 1302.
Böngészés: Irattár 2013, július
Befejeződött a röszkei határátkelőhely részben uniós támogatással megvalósult bővítése, a belépő- és a kilépőoldalon egyaránt kilenc-kilenc sáv várja az autósokat – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t szerdán. Suller György Attila, a szervezet vám- és jövedéki szóvivője közölte, az M5-ös autópályához kapcsolódó határátkelőhely forgalma a 2002-es átadás.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén nyáron is főiskolások segítik a rendőrség munkáját a turisták által kedvelt Tisza menti településeken – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Szabó Zita tájékoztatása szerint a korábbi évek kedvező tapasztalatait figyelembe véve a Tourist Police program az idén is a Tiszai Vízirendészeti.
Elpusztult a Vadaspark legfiatalabb zsiráfbikája, Atlant; a hím szudáni zsiráf (Giraffa camelopardalis antiquorum) szombaton esett össze, s Veprik Róber igazgató keddi közleménye szerint az állatorvosok, gondozók munkája ellenére sem sikerült megmenteni az életét. A gondozók már hetek óta tudtak arról, hogy a Párizsból tavaly májusban Szegedre érkezett zsiráf beteg.
A jelenleg rendelkezésre álló legkorszerűbb kardiológiai diagnosztikai eszközök kerülnek az új, 265 ágyas szegedi klinikai tömbbe, ahol várhatóan az év végén kezdődhet meg a gyógyító munka – közölte Forster Tamás professzor kedden a csongrádi megyeszékhelyen. A 12,3 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló egészségügyi fejlesztés részeként 560 millió forint értékben vásárolt a Szegedi.
Új időszaki kiállítás A VII. Nyílzápor és Íjásztalálkozó alkalmával a lovasíjászat történetét bemutató, interaktív időszaki kiállítás nyílt az Emlékparkban.
A Szegedi Ítélőtábla számos olyan kezdeményezés elindítója, amely illetékességi területén kívül is, az egész országban példaértékű – jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Szegeden, a Szegedi Táblabíróság fennállásának 10. és a vidéki táblabíráskodás kezdetének 145.
Korrupciós bűncselekményekért halálra ítélték a volt kínai vasútügyi minisztert – közölte hétfőn az ügyet első fokon tárgyaló pekingi bíróság. A büntetést két évre felfüggesztették, ami a kínai joggyakorlatban általában az életfogytig tartó szabadságvesztéssel egyenértékű.
A Smithsonian Folklife Fesztivál (SFF) történetében rekordot döntött a Magyarország részvételével megtartott rendezvénysorozat látogatottsága, és az amerikai függetlenség napján eladott magyar ételek és italok mennyisége is felülmúlta a korábbi csúcsokat – mondta el az MTI-nek vasárnap, a fesztivál zárónapján Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Az államtitkár szerint.
Ferenc pápa pénteken aláírta a II. János Pál és XXIII.
„Decretum… Ugros eliminandos esse” – A magyarok kiirtassanak! A magyarok kiirtassanak! – hangzott IV. Ludwig (a Gyermek Lajos) kiáltványa.
Az idei év időjárása kedvezőbb a mezőgazdaságból élők számára az aszály sújtotta tavalyinál, így nagyobb mennyiségű termésre számítanak a Csongrád megyei gazdálkodók – tájékoztatta a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága az MTI-t csütörtökön. Futó Tamás igazgató közölte, az őszi árpa betakarítása rövidesen befejeződik, a búza aratása pedig a napokban megkezdődött: bár.