Harmincéves magyar íjászcsúcs dőlt meg… Őseink egyebek között íjászatukról voltak nevezetesek. Végre itt egy mai örömhír az íjászat mezejéről: Három évtizedes magyar (felnőtt) íjászcsúcsot döntött meg Banda Árpád az ifjak (idegenkedőn: „juniorok”) ljubljanai WA Európa Kupáján.
Böngészés: Irattár 2013, május
Horror: nyílt utcán mészárolt le két muzulmán egy katonát Dél-Londonban Borzalmas jelenetnek voltak tanúi tegnap délután a járókelők Dél-Londonban: Woolwich egyik forgalmas útján két fekete muzulmán férfi késekkel és bárdokkal lemészárolt és lefejezett egy szolgálaton kívüli brit katonát.< A gyilkosság után a holttestet az úttestre vonszolták, majd eszement módon, fegyvereikkel. .
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár a Szabad egy táncra? – Az.
Több mint háromszáz képeslap segítségével elevenedik meg a csongrádi megyeszékhely múltja abban a kötetben, amelyet kedden Szeged napja alkalmából mutattak be . Simoncsics János, a kötet szerkesztője elmondta, hogy a könyvben szereplő mintegy háromszáz régi képeslapot Temesvári László válogatta ki feleségével többezres gyűjteményéből.
Ökumenikus kápolna épül európai uniós támogatással az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében. A beruházás Csongrád és a szomszédos romániai Temes megyében kialakítandó zarándokútvonal részeként valósul meg – jelentette be Kertész Péter, a park igazgatója kedden, Ópusztaszeren.
Már érdemes készülni, a naptárba előjegyezni a vadasparki Gyermeknapot, ugyanis május 26-án rendkívül kedvezményes (300 Ft/fő) belépővel várjuk 14 éven aluli látogatóinkat. Ekkor 9.00-tól 17.00-ig valódi játszó- és élményparkként működünk majd, ahol a hagyományokhoz híven sokféle programból választhatnak kicsik és nagyok, az állatsimogatástól a bábelőadáson át a különféle játszóházi tevékenységekig..
Az erdélyi szakrális építészet emlékeit mutatja be a Móra-múzeum új időszaki kiállítása: az „Ácsolt fatornyok – Védelmező templomok” című tárlatot május 22-én, szerdán 16 órakor nyitják meg. Az erdélyi tájegységek szakrális építészetének legjellemzőbb vonásaival találkozhatnak az érdeklődők a Móra-múzeumban.
1947. – Megtalálják a pozsony-ligetfalusi népirtás áldozatait “magyartalanító” szlovák tömeggyilkosság A bűnösöket mikor állítják végre bíróság elé? A haszonélvezőket mikor számoltatják el? Szlovákia mikor kezdi meg a teljes körű kárpótlást? Szlovák tömeggyilkosság – magyar áldozatok A bűnösöket mikor állítják végre bíróság elé? A haszonélvezőket mikor számoltatják el? Szlovákia mikor kezdi meg a teljes.
1947. – Megtalálják a pozsony-ligetfalusi népirtás áldozatait “magyartalanító” szlovák tömeggyilkosság Szlovák tömeggyilkosság – magyar áldozatok !!! A bűnösöket mikor állítják végre bíróság elé? A haszonélvezőket mikor számoltatják el? Szlovákia mikor kezdi meg a teljes körű kárpótlást? Éppen 68 éve késik a magyar holokauszt-túlélők, valamint a magyar áldozatok hozzátartozóinak sokadízigleni kárpótlása… A minta adott:.
1977 – A Szuhoj 27-es vadászgép első repülése Korai gyártású (sötét orrú) Szu–27SZ oldalnézete A Szu–27 kéthajtóműves, negyedik nemzedéki (generációs), nehéz elfogó vadászrepülőgép, melyet az 1980-as évek közepére fejlesztettek ki a Szovjetunióban Mihail Petrovics Szimonov vezetésével, az amerikai F–14, F–15, F–16 és F/A–18 repülőgépek ellen, a korábbi elfogóvadászok, elsősorban a. .