A rozsbúza (idegenkedő nevén tritikálé) emberi élelmezési hasznosítására indult kutatási program uniós támogatással Szegeden. Bóna Lajos, a Gabonakutató Nonprofit Kft.
Böngészés: Irattár 2013, április
Halfogási tilalmat rendelt el keddtől a Tisza, a Körös és a Maros folyók teljes Csongrád megyei szakaszain a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága – tájékoztatta a kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t. Varga Márta közölte, a tilalom a magaspartok és védtöltések közötti egyéb önálló vízterületekre és az elöntésekre is vonatkozik.
Majálisra készülő mutatványosok elektromos kábeleit lopták el az újszegedi ligetben keddre virradóra – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője . Szenti Szabolcs elmondta, ismeretlenek mintegy 300 méter kábelt tulajdonítottak el a majálisra összeszerelt villamossági rendszerből.
Minikertek versenyével és kertészkedő vetélkedővel 2013. május 4-5.
Elővigyázatosságból kivonták a forgalomból a kilenc új Pesa villamost hétfőn. Az 1-es és a 2-es vonalon a régi Tatrák járnak .
Városrészi népi kezdeményezés indul annak érdekében, hogy Rókuson ne épüljön biomassza-erőmű, és a termálvizet ne közvetlenül fogyasztási meleg vízként hasznosítsák a tervezett biomassza beruházást követően – jelentette be Ménesi Imre (MSZP) önkormányzati képviselő hétfőn. A népi kezdeményezés célja, hogy nyomást gyakoroljon a szegedi közgyűlés tagjaira annak érdekében, hogy megváltoztassák álláspontjukat a tervezett.
Egyre több a fogyasztói csoportok tagjai részéréről a panasz Hitelhez szerettek volna jutni – tagokká váltak Az utóbbi időben egyre több megkeresést kapott Egyesületünk, hogy a fogyasztói csoportok hiteleket ígérve, megtévesztik az ügyfeleket és tévedésbe ejtik őket. Sokan csak a belépés után jönnek rá, hogy hitel helyett nekik kell fizetniük havonta.
Támogatja a dohánytermékek árrésének 10 százalékra történő emelését az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a trafikokban árusítható termékek körének bővítését viszont továbbra sem – közölte a szervezet hétfőn, a trafiktörvény módosítására a múlt héten benyújtott kormánypárti javaslat kapcsán. A szövetség közleménye szerint az árrés szabályozását már korábban is kezdeményezték, mert elfogadhatatlannak.
Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre Index 2013.04.25. 13:17 Módosítva: 2013-04-25 17:56:39 Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006.
Tisztelettel meghívjuk a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány Kereszténység, demokrácia, európai szellemiség Megemlékezés Bálint Sándorról című rendezvényére, 2013. április 30.
Szeged, 2013. április 27., szombat (MTI) – Elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Tisza szegedi vízmércéhez tartozó és a Maros torkolati szakaszán – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szombaton az MTI-t.
A Szegedi Fotóklub vette birtokba a Fekete ház lépcsőgalériáját: április 26-tól folyamatosan frissülő, Szegedet bemutató alkotásokkal várják az érdeklődőket a kortárs fotósok. Az első kiállításon Péntek László Híd-képek című sorozatát láthatják az érdeklődők a kiállítóhely lépcsőházában.