A Halloween rémesen terjedőben van. Lassan már kiszorítja a mi Mindenszentjeinket is… Sokan lázadnak ellene, pedig igazán fölösleges.
Böngészés: Irattár 2012, október
Csütörtökön, november 1-jén lesz mindenszentek, pénteken pedig halottak napja. Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor.
Temetők Szeretem és keresem őket, A gyönyörű, víg temetőket. Mert csak az élők sírnak, búsak, A temetők mind koszorúsak.
A Diótörő sikeres pénteki premierje és hétvégi előadásai után újabb, gyerekeknek szóló produkcióval, a Carmina Burana beavató színházi előadásával várja a közönséget a huszonöt éves Szegedi Kortárs Balett. Gáti Katalin Teodóra PR-menedzser az MTI-nek azt mondta, hogy gyerekek és felnőttek körében egyaránt hatalmas sikert aratott a Szegedi Kortárs Balett legújabb bemutatója, a.
Elkészült az európai Extreme Light Infrastructure (ELI) projekt részeként létrehozandó szegedi lézer-kutatóközpont megvalósíthatósági tanulmányának tudományos része – közölte kedden a megvalósíthatóságért felelős ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A Cár Bomba (oroszul: Царь-бомба) a Szovjetunió által kifejlesztett 50 Mt-s hidrogénbomba. A hidrogénbomba természetesen magyar-zsidó gondolat: Teller Ede találmánya.
Szeged, 2012. október 26., péntek (MTI) – Emlékérmet bocsátottak ki Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75.
2012. október 30-án, kedden 18 órakor a Millenniumi Kávéházban kerül sor Lennert (Móger) Tímea: Kollázs című verseskötetének bemutatójára A szerzővel Bene Zoltán beszélget Közreműködik a Hobby Band (Doroszló) Szervezők: Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Szegedi Tagozata Magyar Írószövetség Csongrád Megyei Írócsoport Lennert Tímea 1981.
Csaknem száz, orgazdáknál és kerékpártolvajoknál talált bicikli gazdáját keresik a rendőrök Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. 29 kerékpártolvajt és hat orgazdát fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai 2012 első tíz hónapjában, és csaknem 150 kerékpárt találtak meg eddig.
Szeged, 2012. október 26., péntek (MTI) – Egy korábban a szakma előtt is ismeretlen Munkácsy-művet mutatott be Pákh Imre Szegeden a Móra Múzeumban, a Párizs környéki tájat ábrázoló alkotást 1880 és 1885 között festhette a művész.