Összeállításunkban a Csongrád megyei települések nemzeti ünnepre szervezett programjaiból válogattunk. Algyő Március 15-én reggel fél kilenctől ünnepi szentmisét tartanak a Szent Anna templomban.
Böngészés: Irattár 2012, március
Elutasította a Szegedi Törvényszék első fokon a Fidesz városi elnökének keresetét, amelyben Botka Lászlót perelte be jó hírnév megsértése miatt. A bíróság indokolása szerint Gyimesi László nem, csak a Fidesz perelhetett volna, és nem is Botka Lászlót, hanem az önkormányzatot.
Kigyulladt és leégett a krasznahorkai vár szombat délután, vasárnap este pedig újra lángolni kezdett az épület – adta hírül az MTI a SITA szlovák hírügynökségre hivatkozva. A tűzvész okozásával két gyereket gyanúsít a rendőrség.
Egész nap kongott a harang a Dóm téren. Persze nem a Fogadalmi Templomé, hanem a tér közepén felállított, kisméretű harang, amelyet a nagyobb gyerekek önállóan is meg tudtak kongatni, a kisebbeket a szüleik emelték fel.
Nem méltóak a város szellemiségéhez, múltjához az árvízi megemlékezések – véli Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke. Önkormányzati képviselőként még 2003-ban indítványozta, hogy a Nagyárvíz évfordulóját avassák hivatalos városi ünneppé, illetve kezdeményezte egy állandó kiállítás létrehozását is.
Nyolcadik alkalommal tartanak Szegeden hivatalos megemlékezést az 1879-es Nagyárvízről, szombaton több tucatnyi program közül válogathatnak az érdeklődők. Hétfőn a Somogyi-könyvtárban lesz megemlékezés.
Idén 133 éve pusztította el Szegedet az árvíz, a szomorú esemény azonban a város újjászületését is jelenti. Az évfordulóról egész napos rendezvényen emlékeztek Szegeden.
Végre nyilvánosságra hozhatják a délvidéki magyar áldozatok jegyzékét! Nem tabu többé: A Holokauszt megtörtént! Délvidéki Holokauszt! A magyarok, a mi véreink ellen! Az egyetlen derűs fuvallat a mélységes keserűségben, hogy talán most még föllelhető a névsor, így összeállhat az áldozatok teljes jegyzéke! A vadrác kommunisták terrorában főként az őslakos magyarok. .
Prof. Dr.
Bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak – közölte csütörtökön a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a vizsgálat megkezdődött és néhány hónap múlva megszülethet a döntés arról, melyek a szegedi gőzhajó azon elemei, melyeket meg.
Nem kell kötbért fizetnie a szegedi önkormányzat számára a 2-es villamos kivitelezőjének – döntött tegnap elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék. A bíróság ítélete szerint a városnak több mint hétmillió forint perköltséget kell kifizetnie.
A „legkossuthabb” kiflit keresi a Móra-múzeum Kossuth-kiflik versenyét hirdeti meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum: a szabadságharc vezéregyéniségének süteményét éltető sütő-versenyt rendeznek március 15-én. A megmérettetésen induló sütemények közül szakértők választják majd ki a „legkossuthabb” kiflit.