A hosszan elhúzódó rendkívüli időjárási körülményekre tekintettel február 20-ig meghosszabbította a hónap elején meghirdetett áramkikapcsolási moratóriumotaz EDF Démász – tájékoztatott a szolgáltató. Ez azt jelenti, hogy február 20-ig azoknál a lakossági ügyfeleknél sem kapcsolják ki az áramot, akiknek számlatartozásuk van.
Böngészés: Irattár 2012, február
Megnyitották a nagylaki határátkelő romániai oldalát, így már négyszáz kamion elhagyta Magyarországot abból a legalább hatszázötvenből, amely tegnap este óta Szeged környékén vesztegelt. A román hatóságok ugyanis a havazás miatt lezárták a határátkelőt a 7,5 tonna feletti súlyú tehergépjárművek előtt.
Szegeden is tüntetés volt szombaton egy, az Unió 21 tagállama által már aláírt egyezmény ellen. Anti-Counterfeit Trade Agreement (ACTA) eredetileg a hamisított termékek, elsősorban a gyógyszerek és a műszaki cikkek nemzetközi kereskedelme ellen lépne fel, ám lényegében még a véletlen szerzői jogsértéseket is kriminalizálja, és lehetőséget ad az internetes tartalmak.
Megszűnt a szmogriadó Szegeden, mivel a levegőben található szálló por töménysége (koncentrációja )az elmúlt napokban jelentősen csökkent, és már nem haladta meg az egészségügyi határértéket – közölte az önkormányzat sajtófőnöke. Vécsey Ágnes az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szegedi mérőállomásának adataira hivatkozott.
A nagy hidegre való tekintettel ismét „üzembe helyezik” a Mikulásgyárat. Szerda és vasárnap között hálózsákokat, takarókat, pokrócokat, plédeket gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt önkéntesei, és az akcióhoz csatlakozottak.
Egykori kollégái, tanítványai és barátai búcsúztak a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatától, Fábián Tamástól a szegedi dómban. A több száz emlékező előtt Kondé Lajos szeged-belvárosi plébános celebrált szentmisét.
Önkéntes speciális mentők járták két éjszakán át Szegedet a hóesés és a hideg miatt, a szakemberek a fedél nélkülieket látogatják körbe a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére. A Dél-Alföldön töltött első éjszakájukon két hajléktalant szállítottak kórházba.
A Szeged környéki településeken a jelek szerint jobban szervezték a munkát, mint a megyeszékhelyen. Körképünkből kiderül: az úteltakarítás többnyire sikeres volt, a rászorulóknak eddig mindenhol jutott fűtőanyag, vagy étel.
Az 1848-49-es forradalom hőseihez kötődő relikviákat láthatnak az érdeklődők azon a kiállításon, amely egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki megnyitóbeszédében felelevenítette a gyűjtemény történetét, az egyik aradi vértanú, Damjanich János szavaival ajánlotta a közönség figyelmébe a rendhagyó tárlatot: „Oltalmazd meg, Mindenható, az.
Bár az Etiópiában elfogott terroristák tagjai az al-Kaida terrorszervezetnek, e bűnözők nem hozhatók összefüggésbe azzal a támadással, amelyben magyar kutatókat is megöltek – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK). A TEK az etiópiai hatóságok tájékoztatására hivatkozó közleményében azt írta: a napokban Etiópiában elfogott terroristák az al-Kaida terrorszervezet tagjai, de az elfogott.
Nyílt levél Botka Lászlóhoz, Szeged város polgármesteréhez Tisztelt Polgármester Úr! Szeged város első emberéhez fordulunk, aki a sikeres beruházások mellett bizonyosan a városban előállt tarthatatlan helyzetért is ugyanúgy felelősséget érez. Fölkérjük, hogy tiltsa meg, akár a közgyűlés egyetértésével, a Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Egy szerb hűtőkamionban a fagyasztott málna között elrejtőzve próbált Magyarországra jutni egy afgán férfi Röszkénél, a pénzügyőrök röntgenberendezés segítségéve fedezték föl – tájékoztatott a Nemzetei Adó- és Vámhivatal (NAV). A szerb férfi vezette teherautóró ellenőrzésekor a röntgenfelvételen egy emberi alak rajzolódott ki, ezért a rakteret felnyitották, ahonnan egy magát afgán.