A rendkívül erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörös porral lepte be Kolontár belterületét és a településhez tartozó Lőrintepusztát – tájékoztatott Tili Károly, a település független polgármestere. Elmondta, hogy a problémát jelezték a zöldhatóságnak és a katasztrófavédelemnek is.
Böngészés: Irattár 2012, február
Elfogadta zárójelentését a a gazdasági és pénzügyi átvételi bizottság egy személyeskedő, időnként kiabálásokkal tarkított ülésen. Mint ismert, az átvilágítóbizottságot 2010 novemberében azért hozta létre a fideszes többségű testület, hogy kivizsgálja a 2002 és 2010 közötti Botka László (MSZP) vezette önkormányzat gyanús ügyeit, illetve az önkormányzati cégek működését és ellenőrizni kívánták.
A dél-szlovákiai régió autonómiája a felvidéki magyarok megmaradása miatt lenne fontos, s ha ez nem válna valóra, hatvan-hetven éven belül a megszűnés határára kerülhet a helyi magyarság – fejtette ki Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke a Magyar Rádió Határok Nélkül című műsorában. A műsorban, amelynek Ciprusz Zoltán,.
Több mint száz kilométer hosszú kerékpárút építési program megvalósítása kezdődik tavasszal a Körösök által határolt természetes földrajzi térségben, a Körösök Völgyében Csonka-Magyarországon és a keleti elcsatolt részeken (Romániában.) Tavasszal egy 27,7 kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik másfélmilliárd forintból EU-támogatás segítségével, ami Békéscsaba belvárosából indul és Nagyszalonta belvárosáig tart – mondta. .
A Délvidéki Holokauszt képekben – állandó tárlaton Kiállítás Újszegeden a Rendezvényházban Tekintse meg Ön is a 67 éven át elhallgatott gyalázatot! Százezer magyar lélek vár az enyhülésre, a megismerő, megértő megbékélésre. A Délvidéki Holokauszt túlélői pedig a méltó és teljeskörű kárpótlásra.
A leggyakoribb családnévek Szlovákiában Hát nem érdekes? A Fölvidéken az a szlovák többség… Hümm! 2003-ban Szlovákiában 185 288 férfi és női vezetéknevet tartottak számon. Az 5,4 millió lakos mellett egy vezetéknévre körülbelül 29 ember jut – olvasható a Geni.sk-n.
Az MVSZ-vezető a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában arról is beszélt, hogy jövőre változhat a Bajnokok Ligája-sorsolás módszere, így az azonos országból érkező csapatok a csoportmeccseken elkerülhetik egymást. – Szegeden hamarabb felépülhet egy nemzetközi szintű uszoda, mint a fővárosban, ahol télen amúgy nem lehet normális nemzetközi mérkőzést játszani – jelentette.
A külhoni magyar óvodák vonzóvá tétele a fő célja annak a programsorozatnak, amelyet 2012 a külhoni magyar óvodák éve mottóval hirdetett meg a nemzetpolitikai államtitkárság Budapesten. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: e célra százmillió forintot különítenek el a Bethlen Gábor Alapból. Mint kifejtette: különböző cselekvési terveket dolgoznak ki, és olyan programokat. .
Strasbourghoz fordult állampolgársága megsemmisítése miatt a 100 éves fölvidéki (szlovákiai) magyar tanítónő. Trianon terrora ma is közöttünk él és fortélyos félelemmel igazgat.
Nehézfémcsempészeket fogtak a gúnymagyar határátkelőkön. – Az engedély nélküli veszélyes hulladékok behozatalának megakadályozása volt a célja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tíznapos országos akciójának, amely csütörtökön zárult; az együttműködésben több mint 1500 kamiont vizsgáltak át a határátkelőkön – közölte a főfelügyelőség.
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és Gyula önkormányzata a Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély restaurálása és fenntartható használata érdekében. A megállapodást Tamási Judit, a KÖH elnöke és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere írta alá. Tamási Judit kiemelte: semmi különös dolog nem történt ebben az esetben, egyszerűen csak rendben mennek a dolgok.
A szerelem napja – vagy a termékenység lázas ünnepe A Szerelem napjáról, a termékenység lázas ünnepéről, és a megtisztulásról – idegen és magyar hagyományokról – magyarul. Jégbontó hó, azaz február 14-e Bálint Napja, a rákövetkező nap pedig maga Februa. Bár sajnálatosan kevesen tudják, maga a február hónap neve is a.