Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 10.-e - Judit neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Nem kérünk a fasiszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót!
Azóta is csonkák és nyomorultak vagyunk...

Szeged a halott Város

Kevesebbet fordít Szeged közlekedésfejlesztésre a következő években

toronyaljasok 2015. szept. 30.

Az előző uniós költségvetési ciklusnál kevesebbet, 7-8 milliárd forintot fordít Szeged közlekedésfejlesztésre a következő években – közölte Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A politikus a sajtótájékoztatón elmondta: a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban nagyságrendjében nem várhatók akkora közlekedési fejlesztések, mint a most záruló időszakban, amikor Szegeden 30 milliárd forintnál is többet költöttek erre a célra.
Az önkormányzat azonban több projekt esetén is részletes műszaki tervekkel készen áll arra, hogy elkezdődjenek a fejlesztések, amint megjelentek az első kiírások – hangsúlyozta az alpolgármester.
A Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 34 milliárd forintos szegedi keretéből mintegy 4 milliárdot szánnak a fenntartható városi közlekedés fejlesztésre. Ebből valósulhat meg a Tisza Lajos körút két végének korszerűsítése, a kerékpárút-hálózat további fejlesztése a város belső részein, valamint Szeged és Ópusztaszer között. Több helyen korszerűsítenék a buszmegállókat, amelyeket a városban már máshol működő elektronikus utastájékoztató rendszerrel látnak majd el.
Nagy Sándor a TOP gazdaságfejlesztési forrásaiból tervezett beruházások közül a lézerközpont és a belváros összeköttetését megteremtő út és kerékpárút 2,2 milliárd forintos költségű kiépítését emelte ki.
A következő évek legnagyobb tervezett közlekedési beruházása Szegeden a kettős funkciójú – közúti és vasúti – híd építése, amely azonban az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) forrásaiból valósulhat meg.
A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból megvalósult, 29 milliárd forintos szegedi tömegközlekedés fejlesztési projekt során – más nagyvárosokkal ellentétben – mintegy egymilliárd forintos megtakarítást sikerült elérni – mondta az alpolgármester. A megmaradt pénzt is közlekedési beruházásokra fordították: ennek leglátványosabb eleme, hogy a korábban tervezett tíznél hárommal több trolibuszt tudott vásárolni a város, mintegy 600 millió forint értékben – ismertette. Németh Zoltán Ádám, a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. projektigazgatója hozzátette: 400 millió forintból további utaskényelmi és az üzemeltetés biztonságát szolgáló fejlesztések valósultak meg.

(MTI)



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto