Scroll To Top

Böngészés: rovid

Nemzetgazdasági beruházások Magyarországon, 2002-2011

. .

„A fiatalok csak tanulhatnak a királyi testőrök fegyelmezettségéből, állhatatosságából és kitartásából. „ Több mint ezer kép a Magyar Királyi Testőrség Képes Krónikájában  Budapest – A magyar testőrség 1920 és 1945 közötti időszakának történetét mutatja be A Magyar Királyi Testőrség Képes Krónikája 1920-1945 című album, Gőgh Gábor és Monostori Péter munkája, amelyet. .

 Ki mit tud? néven Országos természettudományi versenyt szervez 9-11. évfolyamos diákok számára a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) és a győri Krúdy Gyula Középiskola.

Zenta – Elkészült a délvidéki magyar kulturális élet dokumentálására és bemutatására hat éve alapított zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) következő hat évre szóló stratégiai és digitalizálási terve. „Most fejeződött be három vajdasági irodalmi folyóirat, a Létünk, a Kalangya és a Híd digitalizálása.

Makó és Apátfalva között áll a kamionsor a 43-as úton, a teherautók négy órát várnak a kilépésre a nagylaki magyar-román határátkelőhely előtt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, a torlódás oka, hogy a román határőrizeti szervek szigorító intézkedéseket vezettek be.

Feltört hat autót, kocsikázni indult, végül egy árokban kötött ki egy 17 éves fiatalember hétfőn késő este Szegeden – tájékoztatott a rendőrség. A fiatalember vallomása szerint „csak kocsikázni akart” a városban. Magához vett egy kalapácsot, és azzal járta a Szegedet, a parkoló autókat figyelve – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei.

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki Hódmezővásárhely főterén próbált meg kirabolni egy ékszerüzletet 2011-ben. A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon kiszabott kilenc és fél éves büntetést, tekintettel arra, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt. A 34 esztendős érettségizett, szobafestő-mázoló és hegesztő szakképesítéssel rendelkező, alkalmi.

Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít – derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adataiból. A szakmai szervezetek állítása szerint Magyarországon egyre csökken az orvosok száma, becslések szerint már a 28 ezret sem éri.

Egy hónap alatt csaknem kilencmillió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Csongrád megyei rendőrség forgalomellenőrzési alosztálya, a 234 esetből 196 alkalommal külföldi állampolgárral szemben jártak el, elsősorban gyorshajtás miatt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, hogy fokozott ellenőrzést tartanak az autópályákon és a határ felé vezető utakon. A.

Magyarul is beolvasták az utastájékoztató szövegét a Fölvidéken (Szlovákián) át közlekedő egyik gyorsvonat hangosbemondóján a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái. A figyelemfelkeltő akcióról hétfőn tájékoztatták az MTI-t a szervezet képviselői.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közlése szerint az Alföldön változó nagyságú belvíz alakulhat ki az olvadás miatt. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a főigazgatóság felkészült a várható helyzet kezelésére.

Wass Albert tisztelői immár ötödik alkalommal szervezik meg a huszonöt órán át tartó felolvasást az erdélyi író műveiből. A olvasói maraton péntek délután kezdődik.