Scroll To Top

Böngészés: rovid

Temesi Ferenc bemutatta Bartók című regényét. Székesfehérvár, 2012.

Színes program várja idén nyáron is az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a közönséget. A már hagyományos rendezvények mellett a Winnetou, valamint a Hyppolit, a lakáj című színdarabokat is megtekinthetik az újszegedi ligetbe látogatók, emellett a napokban elhunyt Joe Murányi dzsesszklarinétos emlékére koncertet is rendeznek.

Közösségi mozgalom indult azzal a céllal, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdák pénztárcájának terhelését. A Pet it mozgalom a fenntarthatóságra és a könnyű terjesztésre törekszik, így – ahogy a szervezők közleménye fogalmaz – „a kecske jóllakik, a káposzta.

Ne kelljen felmászni a Tiszához Egy új tanulmány szerint a tiszai árvizek ellen védő gátak emelése nem folytatható a végtelenségig. Ennél jóval olcsóbb megoldás, ha a Tiszát ismét kiengedik az árterekre.

A fából faragott királyfi a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójaként ma 19 órától mutatják be a nagyszínházban Juronics Tamás koreográfiájával Bartók Béla táncjátékát, A fából faragott királyfit és Igor Sztravinszkij Orpheusát. ( foto MTI ).

Albínó Benett-kenguruk születtek a  Vadasparkban

  Egy 2011 késő őszén született albínó Benett-kenguru (Macropus rufogriseus) anyja erszényében, majd az állatok kifutójában, miután egyik első alkalommal elhagyta anyja erszényét. A Szegedi Vadasparkban néhány hónap eltéréssel két albínó Benett-kenguru született.

Az Amazonast tápláló andesi folyókra tervezett duzzasztógátak sokasága a szakemberek szerint soha nem tapasztalt mértékben károsítja majd a környezetet, az erdőket és a halakat. Az elkövetkező húsz évben a folyókon 151 erőmű építését tervezik, amelyek mindegyike több mint két megawatt áramot fog termelni.

Búbaj ellen sétával is védekezhetünk! – Immár tudományosan is igazolt. Az régóta közismert, hogy a búbaj (beteges idegen szóval „depresszió”) elleni védekezésünk alapja a mozgás.

A mosoly és a köszönés napját rendezik meg április 27-én Nyíregyházán, ahol az egymást üdvözlés csúcsát (rekordját) is szeretnék felállítani. Kovács Ferenc, a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón jelentette be: közösségteremtő céllal szervezik meg a sajnos betegesen angolkodó „Helló Nyíregyháza” elnevezésű műsort (programot) és szeretnék, ha úgy mint a kis falvakban, mindenki.

A „legszögedibb szögedi” írásaiból gyűjtött csokor : Húsvét keddje Húsvét keddjén sok helyen viszonzásul asszonyok, lányok locsolják meg a fiúkat, férfiakat. Rábaközben külön mondókájuk is van: Kanyarodik már a nap, Keljenek föl az urak, Krisztus fölkelt sírjából, A halál hatalmából.

Olvassunk Juhász Gyulát! A lehető legkézenfekvőbb ez a kívánság, fölszólítás minden író valamilyen szempontból fontos évfordulóján. Nincs, nem is lehet, olyan jelentős író, költő, akinek az életműve egyszer s mindenkorra a helyére került volna.

Hungarikum-vigalmat rendeznek Hévízen Hévíz, 2012. április 2., hétfő (MTI) – Első alkalommal rendezik meg Hévízen a „hungarikumfesztivál”-t, amelyen a hangversenyek (koncertek), a kiállítások és más rendezvények vonultatják föl a külföldi vendégek számára is a magyar értékeket.