Scroll To Top
2019. Enyészet hava (November) 20.-a - Jolán, Zsolt, Ödön, Bódog neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Böngészés: Mórahalom

A hét végén rendezik meg az első  Bivalyfesztivált Mórahalmon

Első ízben rendeznek bivalyfesztivált szombaton a mórahalmi Nagyszéksós-tónál lévő bivalyrezervátumnál; a rendezvény látogatói megismerhetik az egykor igen elterjedt igavonó életmódját, szokásait, és bivalygulyást és bivalypörköltet is kóstolhatnak – közölte Duka Félix, a rendezvény szervezője az MTI-vel. A bivalyrezervátumba 2008 nyarán telepítettek 45 fiatal bivalyt, azzal a céllal, hogy természetes módon.

Csongrád megyei programok március 15-e alkalmából

Összeállításunkban a Csongrád megyei települések nemzeti ünnepre szervezett programjaiból válogattunk. Algyő Március 15-én reggel fél kilenctől ünnepi szentmisét tartanak a Szent Anna templomban.

Kell-e nekünk csatorna?

Legalább annyira károsak a környezetre a nagy szennyvízelvezető- és tisztító rendszerek, mint az elvezetetlen, kezeletlen szennyvíz – hangzott el a mórahalmi Energia Tanácsadó és Információs Központban (ETIK) tartott fórumon. Egy Belgiumban dolgozó magyar egyetemi tanár szerint az egy helyre gyűjtött szennyvíz – mivel nagy koncentrációban éri a talajt – még.

Röszkén fogytán a a fa, Bordányban a közmunkás, aki felvágná a gyújtóst

A Szeged környéki településeken a jelek szerint jobban szervezték a munkát, mint a megyeszékhelyen. Körképünkből kiderül: az úteltakarítás többnyire sikeres volt, a rászorulóknak eddig mindenhol jutott fűtőanyag, vagy étel.