Scroll To Top

Böngészés: Fölvidék

Jozef Tiso és a Szlovákiai Holokauszt

Tíz esztendeje jelent meg, mégsem közismert a Szlovákiai Zsidó Holokauszt története. Érdemes szembenézni végre a múlttal! A szlovák(iai) terror elől a maradék Magyarországra menekült a Szlovákiában – azaz a megszállt Észak-Fölvidéken – élő zsidóság.

Befejeződött a kiállítási tárgyak elszállítása a Krasznahorkai várból

Befejeződött a kiállítási tárgyak elszállítása a március 10-i tűzvész következtében megrongálódott krasznahorkai várból – jelentette be Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter a tárca pozsonyi sajtóértekezletén kedden. „Jelenleg a kiállítási tárgyak a kassai műszaki múzeumban, illetve a Betléri-kastély múzeumában vannak” – mondta el a kulturális miniszter.

Leégett a krasznahorkai vár – Újra kigyulladt a faszerkezet

Kigyulladt és leégett a krasznahorkai vár szombat délután, vasárnap este pedig újra lángolni kezdett az épület – adta hírül az MTI a SITA szlovák hírügynökségre hivatkozva. A tűzvész okozásával két gyereket gyanúsít a rendőrség.

Megvont állampolgárság: Az Emberi Méltóság Tanácsa továbbra is kiáll a jogfosztottak mellett

Tamás Aladárné, a szlovák állampolgárságától megfosztott magyar származású asszony és családja az Emberi Méltóság Tanácsának segítségével fordult beadvánnyal a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bírósághoz – számolt be a testület ügyben vállalt szerepéről Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke. Mint ismert, az idén százéves Tamás Aladárné és 66 éves lánya tavaly.

Berényi József: az autonómia a felvidéki magyarok megmaradását jelentené

  A dél-szlovákiai régió autonómiája a felvidéki magyarok megmaradása miatt lenne fontos, s ha ez nem válna valóra, hatvan-hetven éven belül a megszűnés határára kerülhet a helyi magyarság – fejtette ki Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke a Magyar Rádió Határok Nélkül című műsorában. A műsorban, amelynek Ciprusz Zoltán,.

Hontalanították a száz esztendős magyar asszonyt! – A szlovák rasszizmus és kirekesztés újabb fintora

Strasbourghoz fordult állampolgársága megsemmisítése miatt a 100 éves fölvidéki (szlovákiai) magyar tanítónő. Trianon terrora ma is közöttünk él és fortélyos félelemmel igazgat.