Scroll To Top

Böngészés: Botka László

Sokat elmond egy emberről, hogy hogyan viselkedik nehéz helyzetben. A nagy Balvezér bizony gallyra vágta pártját, amelynek mindent köszönhetett, majd veszett ábrándjáért remegve lelépett annak miniszterelnökjelölti színpadáról… Nem hiába! Ilyen a „győzelem forgatókönyve” ! Soha nem volt ilyen mélyen az MSZP.

PUSZTULNI HAGYOTT ÉRTÉKEINK – Szegedi vizisportélet

A 170 ezres egyetemi Városban, a megyeszékhelyen – a miniszterelnök-jelölt vizipólós városában – Szegeden átmenetileg már uszoda sincsen!  A szegedi vízisport élet nagyon rossz irányba halad és nagyon nehéz helyzetbe került, s leginkább megoldásokra lenne szükség politikai csatározások helyett.  Erre világít rá Pósa Tamás olvasói levele: A szegedi vízisport élet nagyon. .

Absolut Botka – a kerítésszaggató

. .

Tovább hazudik Botka László, újabb szerződések derültek ki a kisvállalkozókat tönkretevő céggel

  Több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a szocialista kormányok alatt a 11 milliárdos adósságok miatt később csődbe ment Szeviép. A botrányos építési vállalkozási cég ezer szálon kötődik Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz.

Szicília piskóta ahhoz képest, ahogy Botka irányítja Szegedet

A szegedi városháza és a hatalmi ágak szétválasztásának esete. Bíróság, média, rendőrség.

Így veri át Botka László a szavazóit

2016. december 19.

Két új sportcsarnokunk lesz 2010-re! – Időutazás Botkalandban

“A tervek szerint 2010-re a SZEOL-pálya újjászületik, miközben vele párhuzamosan – az Etelka soron – befejeződik a fedett sportuszoda építése is.” (Szegedi Tükör, szoci propaganda-lap szegedi közpénzen) Elvtársias hang-gerő! Fölülmúlhatatlan önbizalom! Ma már legfeljebb az időutazás segíthetne a felelőtlen ígérgetéseikben fölsült balvezetőkön. Teljesítésük csak eladósodásban mérhető! De lássuk csak, mit.

Bohács Zsolt: a szocialisták nem támogatják a rezsicsökkentést

Egyértelműen kiderült, a szocialisták sem országosan, sem Szegeden nem támogatják a rezsicsökkentést – jelentette ki Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz szegedi közgyűlési frakciójának vezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen. A gáz, a villamos energia és a távhő árának a kormány által megvalósított csökkentése egyértelműen kedvező a lakosság számára – mondta.

Sikerpropaganda hitelből?

Sikerpropaganda hitelből? Botka László: „Szeged városa fegyelmezetten gazdálkodott…” Korábban már több alkalommal foglalkoztunk Szeged eladósodásával. Legutóbbi írásunkban 2013-ra 41 milliárdosra becsültük a város adósságszolgálatának nagyságrendjét.

Bocsánatkérésre szólította föl a KDNP Botka László szegedi polgármestert

Szeged, 2012. november 4., vasárnap (MTI) – Bocsánatkérésre szólította föl a KDNP szegedi elnöke a csongrádi megyeszékhely közgyűlésén elhangzott egyik mondata miatt Botka László (MSZP) polgármestert vasárnap.

Botka: az Unió nem támad, hanem véd

– 1848 tavaszán nemcsak Pest-Budán hömpölygött a tömeg, hanem egész Európában, történelmünk egyik legdicsőbb pillanata is bizonyítja, hogy hazánk Szent István óta az európai népek családjába tartozik – mondta Botka László polgármester az önkormányzat ünnepségén a Klauzál téren. – Érdekes, hogy mennyire nem megy neki a történelem… A szocialista politikus.

Gyimesi elutasítva – Botka nem perelhető, csak a város

Elutasította a Szegedi Törvényszék első fokon a Fidesz városi elnökének keresetét, amelyben Botka Lászlót perelte be jó hírnév megsértése miatt. A bíróság indokolása szerint Gyimesi László nem, csak a Fidesz perelhetett volna, és nem is Botka Lászlót, hanem az önkormányzatot.