Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

„Most jer : bölcs eleink hamvait tiszteljed,
Virágot szórj rájuk! - Tettüket kövessed!"
(Vedres István)

Szeged a halott Város

Több mint kétszázötven Újszövetség-kutató tanácskozik Szegeden

Szögedi hírek 2014. aug. 06.

A világ öt kontinensének több mint kétszázötven bibliakutatója tanácskozik péntekig Szegeden; az Újszövetséget több szempontból vizsgálják – mondta el a nemzetközi Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) nevű társaság szegedi tanácskozását szervező bizottság elnöke szerdán, a püspöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

Benyik György, az SNTS egyetlen magyar katolikus tagja elmondta: a 69. konferenciára a világ 55 államának 131 egyeteméről érkeztek résztvevők. Az európai és amerikai vendégek mellett Indiából, Kínából, Ghánából, Mexikóból és Dél-Koreából is érkeztek kutatók.
“A konferencián nemcsak szakmai párbeszéd folyik, hanem kulturális párbeszéd is, hiszen akik az öt kontinensen tanítanak, az adott kontinensen uralkodó vallási és kulturális intézményekkel való párbeszédet is folytatnak” – mondta el a szervező.
Udo Schnelle hallei professzor, a társaság most hivatalba lépett új elnöke elmondta: az ökumenikus szervezet alapgondolata mindig az volt, hogy megértessék és megbékéltessék egymással a embereket. Ebben fontos szerepe van a Bibliának, azon belül pedig az Újszövetségnek, melynek központi üzenete szintén a megértés. A vallás minden országban fontos eleme a párbeszédnek, és egyre fontosabb lesz – hangsúlyozta.
Cristopher Tuckett leköszönő elnök, az Oxfordi Egyetem professzora arról beszélt, a társaság határozott törekvése, hogy az Újszövetség kutatást előmozdítsa. Hozzátette: az SNTS nem kimondottan vallásos szervezet, de az a törekvése, hogy “különösen a kereszténységen belül közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, a legkülönfélébb országokból.”
A konferencián három nap alatt hat főelőadást hallgatnak meg a résztvevők, és 15 kisebb témáról tárgyalnak. Szó lesz például az oktatás és a kereszténység kapcsolatáról a Biblia alapján, a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról, valamint az evangéliumokról is.
Az SNTS megalakítása J. de Zwaan professzor nevéhez fűződik. A leyden-i bibliakutató az SNTS megalapításának ötletét 1937-ben vetette fel a Hit és Rend Konferencia ideje alatt Edinburgh-ban, melyet követően 1938-ban létrejött a szervezet. Mivel azonban egy évvel később kitört a második világháború, egy ideig szüneteltették a találkozókat. A következő konferenciát 1947-ben tartották. Azóta évente találkoznak, az utóbbi időben mindig más-más országban. Az SNTS jelenleg mintegy ezer tagot számlál a világ hétszáz egyeteméről.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin