Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 07.-e - Ambrus, Ambrózia neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

“Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…”
( Petőfi – A Nemzethez )

Szeged a halott Város

Szabadkőműves-titkosírást fejtett meg a szegedi doktorjelölt

Szögedi hírek 2013. aug. 06.

Magyarországon egyedülálló, de még Európában is igen ritka titkosírással készült szöveget fejtett meg a Szegedi Egyetem egy doktorjelölt hallgatója. Vámos Hanna egy több mint kétszáz éves szabadkőműves naplót fordított le.

A lap szerint az SZTE klasszika-filológia szakos hallgatója három éve foglalkozik titkosírással, kódfejtéssel. Vadai István irodalomtörténész segítségével közel harminc titkosírást tört már fel, köztük olyan emberek leveleit, mint II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Bercsényi Miklós, Teleki Mihály vagy II. Rákóczi György.

A most megfejtett iratot eddig “nagybajomi rejtélyként” emlegették a helyiek, és az Irodalomtudományi Intézet már régóta várta, hogy valaki megoldja. A titoktörő páros közös előadása előtt egy hetet kapott a feladatra, és bár először maguk sem gondolták volna, de sikerült megfejteniük a szöveget. Sőt, a lánynak végül csak pár percébe került, hogy megoldja azt, amit több mint kétszáz év alatt senkinek sem sikerült.

A dokumentumot Pálóczi Horváth Ádám költő írta, és nagy valószínűséggel az egyetlen fennmaradt kötete egy 12 részes könyvsorozatnak, melyet az író megfejtett, lefordított, majd ismét kódolt. A szöveg szabadkőműves nagymesterek életrajzainak gyűjteménye. Köztük szerepel Aquinói Tamás, Noé, sőt még Ádám története is.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin