Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Lukácsházi Győző a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója

Szögedi hírek 2013. jún. 28.

Lukácsházi Győző tubaművészt választotta július 1-jétől öt évre a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának pénteki ülésén a Tisza-parti város közgyűlése.

Lukácsházi Győző a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban. Játszott a Magyar Állami Operaházban, a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarában, a Budapest Ragtime Bandben, amelynek tíz éven át vezetője is volt. A művész dolgozott a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként és az IBS Színpad zenei vezetőjeként. Eddigi munkásságát többek között EmeRTon-díjjal, a Magyar Rádió nívódíjával, Artisjus-díjjal ismerték el.
A  Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Dél-alföld legjelentősebb zeneművészeti együttesének története a 18. századra nyúlik vissza. Mai értelemben vett szimfonikus zenekarként a 19. század végétől több-kevesebb megszakítással működik különböző szervezeti keretekben és elnevezésekkel. Az együttest a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor 1969-ben szervezte önálló intézménnyé. Az elmúlt évtizedekben Pál Tamás, Oberfrank Géza, valamint Acél Ervin állt a zenekar élén, majd Gyüdi Sándor, illetve Baross Gábor vezette az együttest.
A csaknem százfős társulat tagjai a szimfonikus hangversenyek, kamarazenei és matinékoncertek mellett játszanak a Szegedi Nemzeti Színházban is. Az együttes a hagyományos komolyzenei műfajok mellett könnyűzenei darabokat, operettet, musicalt is játszik a színházi évad csaknem száz előadásán.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor