Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A szegedi "üvegzsebes" balvezetés
12 évi "tiszta" mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

Szeged a halott Város

Határrendészeket avattak Csongrád megyében

Szögedi hírek 2013. márc. 02.

Szeged, 2013. március 1., péntek (MTI) – Nyolcvanegy frissen végzett határrendészt avattak pénteken a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az ünnepi állománygyűlésen a korábban próbaidős rendőröket kinevezték a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség hivatásos állományába, a zöldhatáron teljesítenek majd szolgálatot.

Az eseményen Lukács János megyei főkapitány elmondta: a most végzett állomány tavaly került a rendőrséghez. Januárban több mint ötszáz jelentkezőből választották ki azt a százat, akik tavasszal megkezdték a képzést. Az iskolát végül nyolcvanegyen fejezték be sikeresen.
Idén a szerb-magyar határ Csongrád megyei szakaszán eddig 1103 határsértőt fogtak el a rendőrök, s ez mintegy száz százalékos növekedést jelent a múlt év hasonló időszakához képest. Eddig 22 embercsempésszel szemben indult büntetőeljárás.
Az állomány munkáját a Készenléti Rendőrség erői, valamint a FRONTEX nemzetközi határügynökség tisztjei és a polgárőrök is segítik – tette hozzá a főkapitány.
A dandártábornok a múlt évet összefoglalva elmondta, hogy 2012-ben összesen 4698 határsértőt fogtak el, ami 60 százalékkal haladta meg az előző évit. Összesen 109 embercsempész került rendőrkézre, ami csaknem 30 százalékos növekedés 2011-hez képest. 1871 embert vettek idegenrendészeti őrizetbe, illetve 2029-et toloncoltak ki.
A határszakasz őrizetére, az elfogott határsértők ellátására, szállítására, a velük kapcsolatos ügyek intézésére tavaly több mint 200 millió forintot költött a megyei rendőr-főkapitányság – közölte a főkapitány.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin