Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Szeged a halott Város

Jövő augusztusra elkészülhet az új klinikai tömb Szegeden

Örömhírek, Szögedi hírek 2012. dec. 06.

Szeged, 2012. december 6., csütörtök (MTI) – A tervek szerint jövő augusztusra befejeződik a Szegedi Tudományegyetem legnagyobb beruházása, a 265 ágyas új klinikai tömb építése – közölte Nemesi Pál, az Aktív Kft.-vel konzorciumban a kivitelezést végző Ferroép Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a helyszínen.

A szerkezetépítési munkák végét jelző bokrétaünnepen a vezérigazgató elmondta, 2013 szeptemberében kezdődhet el az újonnan vásárolt és a máshonnan ide telepítendő orvostechnikai eszközök beszerelése.
A 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes klinikai tömbben tucatnyi egészségügyi osztály, többek között az általános, az ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap majd helyet. Az építkezés mellett, a projekt részeként, négymilliárd forintot meghaladó értékű, új orvosi műszert és eszközt is beszerez az egyetem.
A több mint 12 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházás során az új klinikaépület mellett elvégzik a szomszédos, 410 ágyas épületszárny rekonstrukcióját is, az átépítés várhatóan 2014 első negyedévére fejeződhet be.
Jövő őszre készül el az egyetem klinikai központjának új sürgősségi osztálya helikopterleszállóval.
Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a kormány politikai ciklusoktól függetlenül támogatja a Szegedi Tudományegyetem fejlesztési elképzeléseit.
A 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban 8200 milliárd forintnyi forrásból mintegy 50 ezer fejlesztés valósulhat meg Magyarországon. Ezek sikere teremtheti meg az alapot arra, hogy a következő ciklusban is hasonló nagyságrendű fejlesztési forrás álljon az ország rendelkezésére – tudatta a politikus.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin

Kalendárium

Honi tallózó

Külhoni tallózó