Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

30 éve avatták szoborrá a 375,551-es gőzmozdonyt

Évfordulók, Szögedi hírek 2012. dec. 04.

A Szegedi Vasúttörténeti Kismúzeum udvarán  30 éve áll  a városképi jelentőségű Gőzmozdony.

Dél volt, szombat, amikor „az Alföld jellegzetes, technikatörténeti értékű 375-ös gőzmozdonya köztéri felállításának alkalmából” a nem sokkal korábban „visszafoglalt” parkban avatóünnepséget tartottak. Napra pontosan harminc évvel ezelőtt. – Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára így emlékezik vissza a 30 évvel ezelőtti eseményre.


A Tisza -Parti Általános iskola 2. a osztálya és Nagy József a Mozdony előtt  (kép: Dr Szabó László)

„A mai világban élő emberiség a rohamosan fejlődő és megújuló technikai vívmányokkal körülbástyázza életét; mégis szívesen emlékezik a technika hőstörténetére. Ez a nosztalgiahullám természetesen elérte a vasutat is” – olvasható Nagy József, a MÁV Igazgatóság Szeged Vontatási Osztály akkori ügyintézőjének, a mai Vasúttörténeti Alapítvány titkárának Vasúttörténeti emlékek ápolása című összefoglalójában, amelyet annak apropóján vetett papírra 1983 januárjában, hogy 1982. október 28-án egy éjszaka alatt felállítottak a mostani a helyére a szegedi MÁV igazgatóság „visszafoglalt” kertjébe a 375,551-es pályaszámú gőzmozdonyt. Majd vártak több mint egy hónapot – és éppen ma harminc éve, délben hivatalosan is átadták a szobrot.

A MÁV, a Közlekedési Múzeum és a MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége – a szerk.) illetékesei fognak össze annak érdekében, hogy (…) a vasúttörténeti érdekességeket közszemlére tehessék. Ez történt a közelmúltban a MÁV Szegedi Igazgatóságának parkjában is, ahova a 375-551 pályaszámú gőzmozdonyt helyezték el végső ‘állomására’.

Sok lelkes vasutas összefogásának köszönhetően azóta érdekes színfoltja lett Szeged város-centrumának ez a mozdony, amely még nem is olyan régen vihette a vonatokat éppen Újszegedről Makó és Mezőhegyes felé.
A 375-551 pályaszámú gőzmozdonyról konkrét adataink csak a háborút követő helyreállítások utáni időkről vannak. A mozdony csak kisebb mértékben sérülhetett meg, mert felújítása során a futómű és egyéb gépezeti berendezések is az eredeteiben maradtak.

A szolnoki Járműjavító műhelyéből 1949 januárjában került a mozdony Pécsre, majd átállomásításai után Pusztaszabolcsot és Balassagyarmatot követően került területünkre: 1972. március 2-án a mezőtúri fűtőházhoz. Később a békéscsabai és mezőhegyesi vontatási telepen üzemelt; utolsó főjavítását pedig 1979-ben a debreceni járműjavító végezte el.

A mozdony átlagos km-teljesítménye a 60-as évekig 45000 km; a 70-es évek végéig 55000 km volt; míg az utóbbi években ez lecsökkent átlagosan 35000 km-re. A mozdonyt a 80-as években személyszállítási fordulókban közlekedtették, túlnyomórészt Újszeged–Makó–Mezőhegyes viszonylatában. Utolsó útjain pedig a cukorrépa-vonatokat továbbította Földeákról a Mezőhegyesi Cukorgyárba. Kiérdemesült szolgálatát 1981. február 16-án fejezte be; akkor került letétbe, majd a MÁV-kertbe vasúttörténeti, műszaki emlékként.
A mozdony selejtezéstől való megmentési akciója 1982. december 4-én ért véget. Dr. Bátyai Jenő, a MTESZ megyei alelnöke és Lovász Lázár vasútigazgató ünnepélyesen adta át nézőinek a kiérdemesült ‘gőzparipát’.

A mozdony ‘megmentésében’, kiállításra való előkészítésében, az ünnepélyes avatásában szinte a vasutasság minden rétege közreműködött. A mezőhegyesi vontatásiak hozták rendbe; a szegedi és szentesi fűtőháziak tették közúti járműre a vasúttól a város közepéig vezető úton; a pályafenntartásiak építették meg örökös állomáshelyét – mindezeket több igazgatósági ügyintéző irányításával.”

Így a mozdony már három évtizede áll a MÁV-kertben. 2008 nyarán felújították, Dr Szabó László önkormányzati képviselő 50 ezer Ft-os támogatásával újrafestették. Korábban egyszer nyúltak csak hozzá: amikor a rendszerváltás után sorra szerelték le, festették le a mozdonyokon a vörös csillagot, akkor az 551-es orrán, a pályaszámtábla alatt lévő csillagot is levették.

A Vasúttörténeti gyűjtemény kismúzeummá alakítását évek óta szorgalmazza a szögedi Védegylet elnöke, Dr Szabó László.

Szegedi Mozdony Múzeum

A 375-ös konyhája, avagy itt, ezekkel dolgozott anno a mozdonyvezető. Ön kiigazodik? (nagyítható illusztráció!) 1. vízállásmutató készülék, 2–4. próbacsapok (kémcsapok), 5. szabályzó (regulátor), 6. tüzelőajtó, 7. kormánycsavar-forgattyú, 8. kormányemeltyű (mellette a nyomáskiegyenlítő berendezés emeltyűje), 9. fúvócső kézikerék, 10. Westinghouse-szivattyúgőzszelep kézikereke, 11. kézi homokoló-berendezés kézikerék, 12.gőzsíprudazat, 13. indítókészülék-emeltyű, 14. gőzfűtési feszmérő, 15. receiver-feszmérő, 16. Westinghouse-fék-feszmérő, 17. jobb lövettyű gőzszelep, 18. bal lövettyű gőzszelepe, 19. segédfúvó-szelep, 20. Náthán-kenőkészülék gőzszelepe, 21. kazánfeszmérő gőzszelepe, 22. ejector gőzszelep, 23. gőzfűtési gőzszelep, 24. Náthán kenőkészülék, 25. gőzfűtési szerelvényfej háromágú váltóval és biztonsági szeleppel, 26. baloldali lövettyű-rudazat, 27. jobboldali lövettyű-rudazat, 28. Westinghouse-fékezőszelep, 29. Westinghouse szigetelőcsap, 30. fékfeleresztőszelep, 31. csapórostélyemeltyű, 32. elöli légcsappantyúemeltyű, 33. hátsó légcsappantyúemeltyű, 34. orsós kézifék-forgattyú, 35. szénlocsolóváltó, 36. Hausshälter-féle sebességmérő, 37. hamuláda-fékcsappantyú-emeltyű, 38–40. kazánkimosó-nyílások, 41–44. állókazán-hátfalhágcsók, 45. füstszekrény-locsolószelep, 46. sátortetőszellőztető, 47. baloldali elöli sátorablak, 48. jobboldali elöli sátorablak, 49. a gyártási adatok, kazánnyomás és tűzvonal jelölésére szolgáló tábla, 50. gőzfeszmérő, 51. gőzsíp, 52. gőzsíplezárócsap.

Forrás: Indóház Extra vasúti magazin

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor