Amikor tavasszal hozzákezdtek Szeged egyik leginkább elcsúfított terének átépítéséhez (a másik az Aradi vértanúk tere) büszkén mutogattam a városba érkező turistáknak mondván: olyan szép lesz, mint a Klauzál tér. Negatív minősítésem bizonyságául érdemes megszemlélni az előbbi két tér 1950-es évekbeli állapotát. Aztán nyáron megtekintettem a munkálatok tervrajzát, és ezen már kiszúrtam a tér északi oldalára tervezett fasort. Mert a kis fából idővel nagy fa lesz, melynek árnyat adó lombjához joggal ragaszkodnak majd a nap szívta kirakatú üzletek tulajdonosai, miközben az egyre burjánzó növényzet idővel jelentős műemlékeket fog elfüggönyözni. Mivel a helyi illetékesek legalább egy évtizede nem adnak a véleményemre, s mivel hiányzik belőlük a lokálpatrióta szépérzék és tisztelet az épített örökség, a műemlékek iránt, legyintettem egyet – úgyis minden megy a maga útján. (Csak mellékesen jegyzem meg, míg Budapest, Győr, Kecskemét, Szentendre, Ráckeve, Mosonmagyaróvár stb. műemlékeinek jelentős része általam ismertetett formában szerepel a városok honlapján, turisztikai kínálatában, addig Szegedről egy mondatom se…) Mély közönyömből a tér északi részének és a Somogyi utcának e heti fejleményei ráztak fel, amikor megpillantottam a kecses ostorszerű világítótesteket, melyeket egyáltalán nem ide tervezhettek.

Neofita kandeláber-sor a Somogyi utcán – városképvesztő módra. (Sz.)

Mély megdöbbenésemben nem hittem a szememnek, úgy álltam ott, mint Petőfi a Hortobágyon. Az árvíz előtti Szeged néhány megmaradt polgárháza máris úgy fest, mintha ketrecbe zárták volna – és ehhez jön még a tervezett fasor. Már a Vajda-házat (Dugonics tér 2.) is zavarják az ostornyelek, ám akkor válik igazán lesújtóvá a kép, amikor a Fekete-ház (Somogyi u. 13.) felé tekintünk. Az eredeti ornamenseitől 1937-ben megfosztott és legutóbbi felújításakor méltánytalanul pucéron hagyott homlokzatú Pacher-ház (Somogyi u. 17.), a Bagáry-ház (20. sz.), a Scheinberger-ház (15. sz.), a Fekete-ház, a Porgányi-ház (11. sz.) és az Oskola utca sarkán álló Régi Hungária (7. sz.) kései klasszicizáló, romantikus együttese Szeged egyik legjelentősebb árvíz előtti városképét alkotják, ráadásként a mögöttük emelkedő szerb templom barokk tornyával. Kedvelt fotótémája volt szegedinek és turistának egyaránt, előzetes hatástanulmánnyal meg lehetett volna óvni a kandeláberektől.

Neofita kandeláber-koszorú a Dugonics téren – városképvesztő módra. (Sz.)

Műemléki városainkkal: Sopronnal, Kőszeggel, Péccsel, Egerrel, Váccal, Szentendrével és a budai Várnegyeddel összehasonlítva Szeged illetékeseit egyáltalán nem érdekli, hogy mennyi látszik a város műemlékeiből, városképi jelentőségű épületeiből, hogy egyáltalán lehet-e fényképezni azokat. Van ahol szándékosan takartak el épületeket, de arra is van példa, ahol a magától nőtt, értéktelen dudva már elérte a kétszáz éves műemlék magasságát (Dáni-ház, Dáni u. 7.). Aztán folytathatjuk a sort Európa talán legszebb, de dzsungeltől alig látható zsinagógájával, a hasonlóan körülnőtt Kálvin téri református templommal, a részben kiszáradt fáktól takart püspöki palotával, ahol a nagyállomás felől érkező vendég egyébként hazánk egyik legszebb városképében gyönyörködhetne. S már a Stefánia kora eklektikus kirakatházsorát és a Fogadalmi templom látványát is veszélyezteti a számomra érthetetlen fásítási mánia. Volt, aki az Europa Nostra-díjas Klauzál térről hiányolta a fákat 2003-ban, s szerintem még a római Szent Péter és a velencei Szent Márk teret is beültette volna vegetációval.

Szükség van a fákra, de nem mindegy hogy hol és milyen fajokra. A kertművészet több évszázados gyakorlatában nem véletlenül alakítottak ki reneszánsz, majd barokk franciakertet a kastélyok, paloták előtt, az épület főhomlokzatával harmonizáló, gondosan nyírott, alacsony, szőnyegszerű vegetációból (ciprus, tiszafa, bukszus), míg az angol tájkert, hatalmas fáival inkább az épületek mögött hódított teret a 18. század végétől. Szeged is megérdemelné, hogy városképi értékei zavartalanul érvényesülhessenek.

2012. november 7.

Dr. Somorjai Ferenc

a Magyarország útikönyvek szerzője

Szerkesztőségünk véleménye a városveszejtő gondatlanság ipari méreteiről ennél sokkal lesújtóbb. A Somogyi utca volt a Város legeredetibb utcája. Itt áll a Nagy Árvizet túlélő legtöbb épület. Arányaiban több, mint bárhol a Városban. A Szölőfürt szétverése után Lombard vasbetonszörnyeteg épült összehangolva a Magyar féle szecessziót a legszebb alföldi neogótikával. A neogótikus Fehér ház budilámpái után már azt hittük otrombább nem jöhet. De a hiányzó levéltár helyett félmilliárd forint közpénz támogatással (a mi adónkból) épülő, magántulajdonú vasbeton luxusszálló a sörgödör helyén már minden rosszhiszeműséget túlszárnyalt. (Lásd: Irodaház helyett Levéltár ( 2009.10.09.)

A folyamat bizony a legaljasabban tervszerű: „A múltat végképp eltörölni!” – (Internacionálé)

Dr Sz L

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...