Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót!

Szeged a halott Város

Emlékérmet bocsátottak ki Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának évfordulójára

Örömhírek, Szögedi hírek 2012. okt. 27.

Szeged, 2012. október 26., péntek (MTI) – Emlékérmet bocsátottak ki Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójára, a Vékony Fanni tervezte alkotást pénteken mutatták be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE)

Az érmetervező elmondta, a munka kezdetén igyekezett megismerni a szegedi egyetem egykori rektorának regénybe illő életútját, színes egyéniségét. Az életrajzok olvasása közben akadt rá a tudós egyik híres gondolatára: “Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki nem gondolt”. Ez az idézett került az érme címoldalára Szent-Györgyi Albert portréja mellé. A hátoldalra a paprika képe került, melyből a kutató kivonta a C-vitamint.
A tervezőművész elárulta, hogy az emlékérmére került Szent-Györgyi-portré vegyített alkotás, egy fiatal és egy időskori képből készült.
A 12,5 grammos, 925 ezrelékes finomságú ezüstből készült, 30×25 milliméteres méretű, ovális alakú érméből két változat készül, a selyemfényűből kettő-, a tükörveretesből ötezer példány.
A Szent-Györgyi-emlékévhez kapcsolódóan az SZTE tanulmányi versenyt szervezett. A megmérettetésen hat megyéből, a Vajdaságból, valamint Temesvárról 29 iskolából 35 csapat érkezett – közölte Szabó Gábor rektor.
A verseny célja, hogy az egyetem vonzáskörzetén kívül is ráirányítsa a figyelmet Szent-Györgyi Albert munkásságára. A középiskolás diákok három fordulóban mérték össze tudásukat és ügyességüket, képzőművészeti alkotást készítettek Psalmus humanus című műve alapján és számot adtak Nobel-díjas tudós munkásságával kapcsolatos ismereteikről is.

Forrás: MTI



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin

Kalendárium

Honi tallózó

Külhoni tallózó