Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Nyílt háború zajlik Trump ellen Amerikában

Cikkek 2017. márc. 15.

A Gyurcsány Ferenc “megunják, hazamennek” elmélete a Donald Trump elleni háborúban nem bizonyul igaznak, a lázongások és a gyakran erőszakba torkolló tömeges elégedetlenkedés a beiktatás után sem ért véget. De ez egy dolog, a komolyabb “veszélyt” a 45. amerikai elnökre a Republikánus párton belüli belső harcok jelenthetik, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a régi vágású konzervatívok sem tudják elviselni a rendhagyó elnök, a hatalmukra nézve aggasztó intézkedéseit. A megfelelő taktikával egyébként Trump mindezt akár a saját javára is fordíthatja. 

Donald Trump választási kampányát a fináléban is csak kisebb tüntetések, safe space-ekben hőbörgések és lejárató beszédek jellemezték, ez persze akkor volt, amikor még senki nem gondolta valóban komolyan, hogy a milliárdos üzletembernek van esélye a média által minden oldalról megtámogatott Hillary Clinton ellen. A beiktatás és az első törvények meghozása után azonban nem lett vége az elégedetlenségi hullámnak, ami azért érthetetlen, mert ennyi idő után nincsenek bizonyítékok arra, hogy Trump rossz elnök, tehát az intézkedéseinek az eredményeivel egyelőre senki sem lehet elégedetlen. Még a diákok sem, akiknek aztán főleg nincs sok okuk lázongani. Szeirntük persze van.

DÜHÖDT DIÁKOK, MEGVERT LIBERTÁRIUSOK, LÁNGOLÓ KAMPUSZOK

A liberális baloldal nem tétlenkedett az elmúlt években, helyette az egyetemi safe space-ekben kiképzett egy generációt, akiket pont úgy rángat ahogy szeretne, és akiket az első sorban tud bevetni Donald Trump pokolból feljött minionjai és az ördögi istencsászár ellen. Erre rengeteg példát láthattunk a kampány során is, de a helyzet azóta a tetőfokára hágott. Az alternatív személyes névmásaiktól megfosztott fiatal értelmiségnél az vágta el a cérnát, hogy a kaliforniai UC Berkeley-egyetemre a konzervatívok meghívták a sokat emlegetett és a PestiSrácok.hu által is bemutatott Milo Yiannopulost. A töréssel-zúzással és gyújtogatással járó zavargást könnygáz bevetésével fékezték meg a rohamrendőrök, az egyetem pedig lemondta az előadó, előadását. Sajnos a mérges liberálisok álíltólag több Trumpot támogató diákot is megvertek – ahogy azt például a Chichago Tribune is megírta.

Fotó: strategic-culture.org

Időközben a Breitbart beszámolt róla, hogy a dolog mögött nem más áll,  mint Soros György, aki a tüntetés élharcosait a “Refuse Fascism” nevű emberjogi hisztit támogatja, valószínűleg az ő utasítására történt, ami történt. A civil megmozdulások egyébként már az új elnök első napján megkezdődtek a százezres tömegeket vonzó Women’s March keretein belül. A megmozdulást szervezők most ismét mozgósítják majd erőiket és általános sztrájkra hívnak minden amerikai nőt. Egyelőre csak a sztrájk tervét jelentették be, a dátum kihirdetését későbbre ígérik.

MIGRÁCIÓS INTÉZKEDÉS

Ismeretes, hogy a San Francisco-i fellebbviteli bíróság nem rég elutasította a Trump-kormányzat indítványát a beutazási tilalom azonnali újra hatályba helyezésére. Az amerikai igazságügyi minisztérium szombaton fellebbezett Donald Trump amerikai elnök beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen, amelyet egy seattle-i szövetségi bíró rendelt el. Természetesen a belügyminisztérium fellebbezett az ügyben, ugyanis megakadályozza egy elnöki rendelet végrehajtását. Trump azonnal kritizálni kezdte James Robart bírót emiatt. A történetnek persze még nincs ezzel vége, meglátjuk mi lesz, addig is újra lehetségesség vált a hét, muzulmán többségű ország (Szíria, Irak, Irán, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen) állampolgárainak beutazása az Egyesült Államokba.

Fotó: tribune.com

A kitiltási törvénnyel  kapcsolatban szinte mindenkinek van véleménye: a baloldaliak közül a legtöbben tüntetésekkel, obszcén odamondogatással és esztelen üvöltözéssel fejezték ki nemtetszésüket. A Business Insider cikkéből  kiderült, hogy  véleményformálásba és a politikai nyomásgyakorlásba a Szilícium-völgy tech cégei is beszálltak, akiknek az lenne az érdekük, hogy minél több külföldi munkavállalót tudjanak fogadni, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban évente 800 000 diák dipolomázik tech-területen, de ők valamiért nem szimpatikusak a start up királyoknak. Abba persze nem gondolnak bele, hogy a törvény működése esetén csak ideiglenesen nem tudnának külföldi munkaerőt felvenni,utána pedig az eddigiekhez hasonlóan nem zárnának ki senkit, aki hozzájárul az USA gyarapodásához. A tech cégek olyannyira felháborodtak a semmin, hogy érdekeket félretéve fogtak össze Donald Trump ellen: összesen 97 cég szállt be a csatába (Facebook, az Apple, a Microsoft, a Google, az Intel, a Netflix, vagy épp az Uber), akik most egyszerre akarják perelni az elnököt. Ezt persze úgy is lehet kommunikálni, hogy Trump azonnal együttműködést teremtett az üzleti szférában.

MEXIKÓI HATÁRFAL ÉS A ROSSZ HOMBRÉK

A mexikói határra tervezett fal is egy hatalmas támadási felület (szó szerint is) Donald Trump ellen: az amerikai elnök ugyanis elhatározta, hogy elege van az amerikaiak munkáját elbitorló illegális bevándorlókból, a spanyol nyelvű no go zónákból, a drogkartellek ellenőrzés nélküli garázdálkodásából, és egy fal segítségével próbálja majd megoldani ezt a gondot. Az egyébként kifejezetten logikus tervre csak rátett egy lapáttal, hogy 20 százalékos importvám formájában fizettetné ki Mexikóval az egészet, amiről persze Enrique Peña  Nieto, mexikói elnök hallani sem akar, a dühös mexikóiak pedig már amerikai áruk bojkottjával kezdtek fenyegetni – számolt be a CNBC. Attól azonban szerencsére nem kell félni, hogy nem lesz majd burrito az államokban. Még az is felmerült (reméljük csak viccből, vagy hogy álhír) a déli szomszéd háza táján, hogy Mexikó egy alagutat épít inkább a fal alá, amire egyébként valószínűleg nincs is pénzük, meg hát nem nagy dolog beönteni betonnal az egészet, ha kell.

Fotó: irs.iol.co.za

 

A fal építésének folyamatát is folyamatosan tüntetések és kiabálások tarkítják, de Trumpot ezek olyan szinten nem ijesztik meg, hogy egy Twitter bejegyzése szerint a mexikói elnöknek azt is megígérte, hogy ha nem rak rendet a “rossz hombrék” között, akkor amerikai csapatokat küld a feladat teljesítésére.

MENTÁLIS PROBLÉMÁKKAL KÜZDŐ ELNÖK ÉS A “NORMÁLIS” LIBERÁLISOK

Ahogy azt a Breitbart is megírta, már egy ideje terítéken van az is, hogy az amerikai elnök mentális problémákkal küzd. Az egyéb érvet felmutatni nem képes baloldalnak ez a személyeskedés talán az egyik legaljasabb húzása, és egyébként a Goldwater Rule szerint ilyet nem is mondhatnának. A szabály, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Szövetség hozott meg 1964-ben egy bizonyos Barry Goldwater szenátorral kapcsolatban felhozott hasonló vádak miatt kimondja, hogy nem lehet egy ember mentális állapotát kommentálni hivatalos pszichiátriai vizsgálatok eredménye nélkül. Ezt persze Ted Lieu, kaliforniai képviselő sem tudja, akivel nagyon jót beszélgettek az MSNBC-n, arról, hogy Trump mentális problémáival összefügg az is, hogy az elnök beteges hazudozó és ezt elvárja az embereitől is. Odáig csűrték csavarták abeszélgetést, amíg eljutottak a nukleáris fegyverek bevetéséig: Lieu szerint veszélyt jelent egy őrült elnök, aki az egész világot képes elpusztítani.

Fotó: motherjones.com

A problémát Nancy Pelois Az Egyesült Államok kongresszusának tagja is csak mélyítette azzal ,hogy azzal az ötlettel állt elő, hogy legyen egy olyan törvény, mely kimondja: az amerikai elnököket bizony pszichiátriai vizsgálat alá kell vetni. Valószínűleg, ha ez meg is valósulna, akkor is eltörölnék, ha esetleg egy Clinton-féle elnök kerülne hatalomra. Kérdés, hogy kinek kellene valójában ilyen vizsgálat.

TÁMADÁS BELÜLRŐL, AVAGY A KOCH FIVÉREK ÉS A PUTYIN-PARA

Trump a napokban egy interjúban arról beszélt, hogy tiszteli Putyint, rögtön ezt követően viszont Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője “gonosztevőnek” nevezte őt. A kijelentésen(és sok egyéb kijelentésen) annyira felháborodott néhány csokornyakkendős, szivarszobázó republikánus is, hogy úgy döntöttek, nekimennek a hivatalban lévő elnöknek, bár nem nevezték nevén. A legnagyobb támadást a Koch fivérek indították az Independent szerint, akiknek most az a tervük, hogy összetoborozzák a jobboldalról azokat, akik nem értenek egyet Trumppal, pénzzel is segítik őket, és szép lassan megdöntik a jelenlegi adminisztrációt. A Koch testvére egyébként már a kampány során sem értettek egyet több ígérettel, például a muszlimok kitltásával. Nem mellékes az sem, hogy hozzájuk nagyon közel el Mike Pence, ami további veszélyforrást jelent az amerikai elnöknek.

Fotó: nbcnews.com

Házon belül egyébként sokan már mondták korábban, hogy az alelnöknek választott Pence veszélyt jelenthet, hiszen rendkívül nagy hátszele van a Capitol Hillben, ahol ugye nem mindenki nagy Trump rajongó, sőt. Ez azt jelenti, hogy azok, akiknek szemet szúr az elnök, azok nagy eséllyel próbálhatnak egy lemondatásba is belemenni azzal a tudattal, hogy Pence lenne akkor az elnök.

DE KÜLFÖLDÖN IS ÁLL A BÁL

Az egy dolog, hogy az angolok aláírás gyűjtésbe kezdtek, hogy rávegyék a királynőt, hogy ne hívja meg Trumpot az Egyesült királyságba. A brit parlament alsóházának elnöke nem akarja, hogy Donald Trump amerikai elnök beszédet mondjon a törvényhozás két házának tagjai előtt. Egyedül persze nem tudja megakadályozni, hogy Trump – ha ez szerepelne londoni látogatásának programjában. Az egészben egyébként az a legviccesebb, hogy éppen a most háborgó liberális erők miatt került az elnöki székbe Donald Trump, akik most bebizonyították, hogy egyáltalán nem érdeklik őket azok a demokratikus értékek (pl.: szólásszabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, alkotmány), amik miatt az elmúlt években mindenkit lenáciztak. Egyértelmű, hogy egy új fasiszta mozgalom van születőben, és ezt mi most páholyból nézhetjük végig. Az elnöknek egyébként jó taktikával simán sikerülhet a világméretű mozgolódást a saját javára fordítani. 

Vezető kép: motherjones.com

Forrás: Pesti Srácok – Nyílt háború zajlik Trump ellen Amerikában

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Pesti Srácok