Európa szívéből
A jó színész, nem foglalkozik azzal, hogy a szerepével később azonosítják-e vagy sem, csak játszik. A jó színészt igenis, azonosítani fogják a szerepével, hiába játszik.
Pelikán elvtárs számomra örök rejtély, hogy valójában ki volt. Hithű kommunista, vagy éppen az uszodában lubickoló komcsivezérkar ősellensége, aki belülről bomlasztott.
A rendszer kritikusa, vagy csak játszott, s fogalma sem volt arról, hogy amit kimond, az később mit fog jelenteni másoknak?
Minek volt a tanúja? A Rákosi-éra felbomlásának, vagy negyven év halandzsájának?
„Narancs! Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.” Pelikán elvtárs kimondja, s ím, láss csodát, húsz év múlva beérik a magyar narancs. „
„Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.” Majd jön a piros szekfű (elvtárs), kék madár, zöld mezőben zöldülő árnyak, s rádöbbenünk, hogy egyik sem az igazi. Olyan magyarosan dizájn-drogot kapunk a közélettől, amitől megfulladni nem lehet. Csak fuldoklunk, s a végén kimentenek minket, de csak annyira, hogy pár slukk levegő azért jusson.
Egy biztos: „ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség”. Kimondja, s e mondatból a mai napig nem tanul senki. Mert a magyar csak önmagát nem látja ellenségnek. Csak önmagát hiszi Megváltónak, s neki még mindig él a régi ávós szöveg: „az a gyanús, ami nem gyanús.”
Miért írom most e kis eszmefuttatást? Mert öt éve hunyt el Kállai Ferenc, Pelikán elvtárs. A Tanú c. film pedig Kultuszfilmmé vált. Csak sajnos, nem eléggé nézzük ahhoz, hogy megértsük a mai korban is aktuális üzenetét.
Pálffy János
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
