Scroll To Top
2018. Kenyér hava (Augusztus) 21.-e - Hajna, Sámuel neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll!

Szeged a halott Város

Már bontják az újszegedi Vigadót + FOTÓK

Cikkek 2014. máj. 13.

Markolók és dömperek érkeztek az újszegedi ligetbe, melyekkel megkezdték a Vigadó szétszedését. Az épület lebontását követően a területet az Erzsébet liget zöldövezetéhez kapcsolják majd.

Megkezdődött az újszegedi Vigadó bontása, fotósunk – akinek gépével az elzárt területen az egyik munkás segített fotózni, köszönet érte – serény munkavégzést kapott lencsevégre a területen. Az évek óta elhagyatottan álló épület falait munkagépekkel bontották le, a téglák elszállítását is megkezdték.

A nagy múltú szórakozóhely vásárlásával kapcsolatos huzavonáról korábban is hírt adtunk: a magántulajdonban lévő ingatlant többször kínálta tulajdonosa megvételre a városnak, ám 50-100 millió forintot kért volna az újszegedi ligetben lévő területért, az üzlet pedig nem jött össze. Tavaly június 27-én a tulajdonos 35 millió forintért eladta egy budapesti székhelyű cégnek, a Profit-Optima Kft.-nek, mely cserét ajánlott az önkormányzatnak. Solymos László MSZP-s alpolgármester júliusi sajtótájékoztatóján arról szólt, hogy 35 millió forintért a városnak érdemes megvennie a Vigadót, hiszen ez az összeg jóval a szakemberek által becsült piaci érték alatt van. Akkor a Fidesz-KDNP frakció azonban úgy vélte, hogy nem jó üzlet a városnak a rendkívül rossz állapotban lévő épület megvásárlása, melynek felújítására komoly összegeket kellene fordítani.

Az újszegedi Vigadó területének megvásárlásáról végül a tavaly decemberi közgyűlés 23 igen, 1 nem és 4 tartózkodás felhatalmazásával döntött. Az épület lebontását követően a területet az Erzsébet liget zöldövezetéhez kapcsolják majd. Információink szerint ősszel már biztosan lehet itt babakocsit tolni, focizni, leheveredni egy piknikre.

Forrás: Szegedma.hu

Kapcsolódó cikk:

Tervek a még álló Virágh Vigadóval

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

szegedma.hu