Tegnapi mércepróbájuk alkalmával ezt a feliratot helyezték el a HVIM tagjai a manapság csupán a keretei között zajló botrányos köztéri hangulatkeltésről ismert Szabadság téren. A vármegyések álláspontja szerint – ahogyan azt a sajtó nyilvánossága előtt is kifejtették – sem az úgynevezett német ”megszállás”, sem pedig a szovjet ”felszabadítás” emlékművét nem tartják helyénvalónak a szabadságról elnevezett téren. Itt a ’45 előtti állapotok visszaállításának van csupán létjogosultsága, mely egyebek mellett a háború után a szovjetek által elbontott Ereklyés Országzászló helyreállítását jelentené.

De hogyan is festett a tér ezekben az időkben, és mi is volt keresztként hordozott, fájdalmas üzenete az Ereklyés Országzászlónak, melytől a háború utáni ”új rend” annyira igyekezett megszabadulni?

Az első világháború időszakában sorra jelentek meg történelmi témájú, heroikus szobrok, illetve világháborús emlékművek, melyek javarészt kimondva vagy kimondatlanul is a ”Szent István-i” birodalom összetartozását, a nemzet egységét hirdették. De Trianon után egyre nagyobb volt az igény valami olyan alkotásra, ami kifejezi mindazt, ami akkor minden magyar ember szívében ott élt, egyrészt a nemzeti gyász, másrészt a vágy a nemzeti újjáépítés és cselekvőképesség újbóli megteremtésére.

Az igazságtalan békeszerződés következtében jelentős területeket és népességet veszített Magyarországon a békediktátum azonnali és heves ellenkezést váltott ki a társadalom minden rétegéből. A magyar társadalom minden szintjén elemi erővel tört fel az egykor birtokolt területek visszaszerzésének igénye. Villámgyorsan született meg a magyar irredenta kultusz, nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar irredentizmus egyidős magával a trianoni békediktátummal. A Magyar Hiszekegy a mindennapok részévé vált, a magyarság úgy érezte, Krisztus szenvedéseit rótta rá a sors. Pejoratív, megbélyegző jelentést csak az 1945 utáni történetírásban kapott, amelynek lényege, alapvető feladata a Horthy-rendszer megbélyegzése, egyértelmű, minden mérlegelést elutasító elítélése volt.

A magyar irredentizmus középpontjában a történelmi Magyarország állt, vagy a leggyakoribb megnevezésekkel ”Nagy-Magyarország”, ”Szent István-i birodalom”, ”Szent Korona országai”, ”Árpádok országa”. Gyors terjedését elősegítette, hogy számos, már egyébként is erős közösségi identitáshoz kapcsolódott, s hívószavai – mint például a nemzet újraegyesítése, a magyar egyházak és híveik felszabadítása, a nyugati civilizáció fontos bástyájának visszavétele, a helyi közösségek régi életviszonyainak helyreállítása vagy a családok újraegyesítése – tömegeket szólítottak meg.

Az irredenta olasz eredetű szó (irredento), „meg nem váltott, föl nem szabadított” (föld) a jelentése. Az Itália egyesítéséért harcoló XIX. századi olasz egységmozgalomról kapta a nevét. Az egy nép által lakott földek egy országban való egyesítését kívánó mozgalmak összefoglaló megnevezése. Az irredentizmus politikai törekvése történelmi jogokra vagy nemzetiségi összetartozásra épül, az akaratuk ellenére idegen hatalom uralma alá került népek, területek anyaországhoz való visszacsatolása.

Ez az egész nemzetet átfogó tömegigény vezetett egy olyan alkotás létrehozására, ami országszerte egybehangzóan szemlélteti a magyar egység és feltámadás gondolatát. A Trianon miatt érzett nemzeti gyász és a kor revizionista hangulatának meghatározó erejű kifejezőeszköze lett az Országzászló, illetve az Országzászló mozgalom.

Az Országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt. A szétszakított nemzet összetartozását akarta erősíteni a kifosztott, megalázott nemzeti közösség tagjaiban. Az összetartozásnak és a közös felelősségnek, a Szabó Dezsői ”minden magyar felelős minden magyarért” gondolatának a kifejeződése volt egykor, és egy egészséges nemzet számára az lenne ma is.

Az Országzászló mozgalom alapgondolata az volt, hogy minden nemzet, minden emberi közösség alapvető joga és egyúttal kötelessége is az összetartozás kinyilvánítása. Ennek egyik kifejező eszköze, hogy csonka Magyarország városaiban, községeiben legyen egy oszlop, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeznek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a Védő Ligák Szövetségének elnöke, a ”megalkuvás nélküli magyar”, aki 1925-ben hirdette meg az Országzászló Mozgalmat.

A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án állította fel Füredi Richárd és Kismarty-Lechner Jenő alkotását, az első, ha úgy tetszik mozgalomindító, Ereklyés Országzászlót. A Szabadság téren álló négy hatalmas irredenta szobor alkotta félkörív centrumában álló, azokkal szembeforduló emlékmű homlokzatát a magyar nagycímer, az Árpádok, az Anjouk, illetve a Hunyadiak címere díszítette. A nagycímer és az Árpád-házi uralkodók címere az ezeréves határokat és a kontinuitást, az Anjouké, Nagy Lajos ”három tenger mosta” birodalmát, a Corvin-címer pedig az európai nagyhatalmiságot szimbolizálta. Az avatási ünnepségen a talapzat ereklyetartójában elhelyezték a csonka ország községeinek és az elszakított országrészek törvényhatóságának, valamint a nevezetesebb történelmi helyeknek földjét tartalmazó zsákocskákat. A zárókő felirata: ”Tudd meg, óh ember: e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz.”

Az egyik oldal felirata Urmánczy kedvelt jelmondata volt: ”A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy-Magyarország, 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.” A másik oldalon a következő felirat szerepelt: ”Jövő nagyságunk alapját múltunk nagyjai rakták le.” A hátoldalon Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna imája, a Magyar Hiszekegy refrénje szerepelt:

A talapzat fölött magyaros virágdíszekből emelkedett ki – az 1920-as évszámra emlékeztetve – a 20 méteres zászlórúd, amelynek csúcsán egy esküre emelt kéz volt látható, melyet állítólag Horthy Miklós kormányzó keze után mintáztak meg. Ez a kéz jelképezte, hogy Magyarország népe sohasem mond le az ezeréves földről. A zászlórúdon mindig félárbocra volt engedve a nemzeti lobogó. Ez fejezte ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a Nagy-Magyarországhoz való ragaszkodást. A lobogót csak az 1938-1941 között végbement részleges területi revíziók alkalmával vonták fel egy-egy hétre az árboc csúcsáig.

Maga a zászló egy nemzeti színű lobogó volt, közepén az angyalos-koronás nagycímerrel, melyen az elszakított országrészek címerpajzsai is ábrázolva voltak. A zászlón a Trianon előtti Magyarország területére utalva az „ÍGY VOLT, ÍGY LESZ” felirat volt olvasható.

A zászlórúd tövében egy kibontott szárnyú, bronzból készült turulmadár volt látható. Mögé egy sisakos, buzogányos kisfiú aktját mintázta a szobrász. Alatta két márványtábla volt hivatott igazolni a revízió jogosságát és nemzetközi támogatottságát.

A bal oldali tábla felirata: ”Hungary’s Place in the Sun” (Magyarország helye a nap alatt) Lord Lothemere ezzel a címmel jelentetett meg cikket 1927. június 27-én a Daily Mail-ben.

A jobb oldali tábla felirata: ”I Trattati di pace non sono eterni” (A békeszerződések nem örök érvényűek) Benito Mussolini kijelentése a római szenátus 1928. június 5-i ülésén.

A díszítményhez tartozott még az országzászló előtti „trianoni virágágy”, amelyben „az integer és csonka országnak földrajzi térképe, továbbá a Magyar Hiszekegy a földből kinövő virágokból volt kirakva.” A virágágyás különböző színű virágokból a történelmi és a trianoni országhatárokat, a négy nagy folyót, valamint az északi határ fölött a magyar címerről ismert hármas halmot és kettős keresztet ábrázolta. A Szabadság téri virágtérkép ismert turistalátványosságnak számított. Számos ünnepség színhelye volt ez a terület.

Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás.

A két világháború közötti Magyarországon minden ”magára valamit adó” település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak Országzászlót, mely sok településen az I. világháborús emlékművek része lett.

Az Irredenta szoborcsoport

Az Országzászlót megelőzően, alig több mint hét hónappal a békediktátum kihirdetése után Urmánczy Nándor kezdeményezésére már állt a budapesti Szabadság téren az Irredenta szoborcsoport. Már felállítása pillanatában ezen a néven nevezték, de szokás még Magyar Feltámadás szoborcsoport néven is emlegetni.

A Szabadság tér északi félköríves járdaszigetein 70000 ember jelenlétében avatták fel az elszakított országrészeket jelképező szoborcsoportot. A négy egymástól elszakított járdaszigeten felállított szobor a négy égtájról kapta nevét, jelezve az ország minden égtáj felé történő megcsonkítását.

Felvidék (Észak) Készítette Kisfaludi Stróbl Zsigmond

Az emlékmű főalakja a három méter magas, keresztre feszített Hungária. A hozzásimuló fiú a Felvidék ragaszkodását jelképezi az anyaországhoz. A kettő egységét kivont karddal előretörő kuruc alakja védi, emlékeztetve arra, hogy a magyar szabadságért Rákóczi hadaiban tótok is küzdöttek.

Erdély (Kelet) Készítette Pásztor János

A magyar őserőt megtestesítő Csaba vezér megszabadítja a kopjafához láncolt, bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező elalélt férfialakot, aki kezében az országrész címerét görcsös reménységgel szorítja.

Délvidék (Dél) Alkotó: Szentgyörgyi István

Főalakja karddal és a magyar címerrel díszített pajzzsal kel a Délvidéket jelképező leány védelmére. Az előtte lévő búzakévék Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és a Bánátot jelképezik.

Alpokalja (Nyugat) Alkotó: Sidló Ferenc

Az ifjú az elszakított nyugati vármegyéket jelképezi. Térdre hullva borul a magyar Szent Koronára, s míg jobbjával az ország testéről leszakadni készülő nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, addig baljával görcsösen kapaszkodik a nagy magyar kettőskeresztes pajzsba. Fölötte áll Hadúr alakja, kezét nyugtatva az ifjú címert szorító karján, jobbjában védően tartva a nemzet pallosát. Arcán kemény dac, hit és önbizalom. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turul.

A kommunizmus baljós árnyai alatt

A II. világháború utáni szovjet típusú politikai berendezkedés nem tudott azonosulni a szoborcsoport és a vele szemben lévő országzászló eszmeiségével, ezért 1945 tavaszán megpecsételődött a szobrok sorsa.

Először az Országzászló tűnt el a térről, majd rövid időn belül az azzal átellenben elhelyezkedő négy szobor. A szovjetek szinte már a fővárosi harcok befejezte után – a felszabadítás félreérthetetlen gesztusaként – lebontották, hogy helyet adjanak saját dicsőségük emlékművének. Már az 1945. február 22-én kelt budapesti polgármesteri határozat is megemlítette, hogy az orosz katonai parancsnokság az elesett katonáknak emlékművet kíván felállítani és „ennek helyét a Szabadság téren kéri kijelölni”.

A „kérés” hamar teljesült. 1950. május 1-jén a közvélekedéssel ellentétben nem pontosan az Ereklyés Országzászló helyén, de sietősen felavatták a mai napig is álló szovjet hősi emlékművet.  Az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” Vörös Hadsereg tiszteletére egyébként országszerte szovjet hősi emlékműveket kellett emelni, melyet már 1945-ben törvényben rögzítettek.

Az Irredenta szoborcsoportot 1945 nyarán távolították el a térről. Néhány évig biztosan a Szent István Bazilika pincéjében tárolták őket, később sorsukról semmit sem lehet tudni, valószínűleg megsemmisítették őket.

Az igazság szabaddá tesz

”Megszállás”… ”Felszabadítás”… Egy hamis történelem kifejezései, melyek kőbevésett dogmaként magasodnak fölénk, mind a mai napig, eltakarva a kilátást saját valós történelmünkről. Ahogyan azt hajdanán báró Eötvös József megfogalmazta: ”Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem.” Így ha hamis emlékekre alapozunk, elveszítjük saját gyökereinket, és bizony a nemzetünkre törők célja most is ez!

A feladatunk az tehát, hogy saját valós történelmünk emlékezetét őrizzük, annak minden dicsőségével, fájdalmával és szégyenével együtt! Merjünk nagyok lenni, büszkék, amilyen hajdan nemzetünk joggal volt, és mind emellett vállaljuk a felelősséget saját bűneinkért, de ne hagyjuk, hogy hamis vádak bélyegét égessék az idők végezetéig nemzetünk homlokába! Minden nemzetnek a kerek világon megvan a saját keresztje, ahogyan nekünk is, mellyel meg kell tanulnunk együtt létezni, feldolgozni, küzdeni vagy megbékélni. Ám ehhez ki kell ásnunk saját történetünk igazságát a sziklaként rágörgetett hazugságok mocska alól, ez kell, hogy legyen minden hazafi elsődleges sorsfeladata.

(PzJ.)

Forrás: Deres TV