Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor, szitakötő-mészárláskor, katica-gyilkoláskor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

PUSZTULNI HAGYOTT ÉRTÉKEINK – Szegedi vizisportélet

A 170 ezres egyetemi Városban, a megyeszékhelyen – a miniszterelnök-jelölt vizipólós városában – Szegeden átmenetileg már uszoda sincsen! 

A szegedi vízisport élet nagyon rossz irányba halad és nagyon nehéz helyzetbe került, s leginkább megoldásokra lenne szükség politikai csatározások helyett. 
Erre világít rá Pósa Tamás olvasói levele:

A szegedi vízisport élet nagyon rossz irányba halad és nagyon nehéz helyzetbe került, s leginkább megoldásokra lenne szükség politikai csatározások helyett. 

Miközben az ország történetének legnagyobb sporteseményét rendezte meg kiemelkedő sikerrel, addig a külön úton járó Szeged városát megoldhatatlan feladat elé állítja egy uszoda felújítása.

Pedig nem egy lavina váratlanságával zúdult rá a feladat. Lassan egy évtizede ötletelget a fejlesztésekért felelős Alpolgármester ez ügyben. Álmodott itt már új lelátót, új sátrat, még nagyobb lelátót, fedett csarnokot, meg mindent, mit a kampányidőszakban ígérni tudott. A dolog sajnos, – szokott módon – a bilibe érő kézzel ért véget.

Hogy történik valami ez ügyben, az kizárólag annak köszönhető, hogy a Szegedi Vízipóló Suli össze könyörgött-kunyerált annyi pénzt, ami elég a legszükségesebb munkák elvégzéséhez. A Város kegyesen megengedte, hogy a teljes mértékben tulajdonában lévő, általa kezelt intézményét egy vízipóló iskola újítsa fel! Részéről a dolog ezzel be is lett fejezve!

Mikorra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy – nem meglepő módon – nem fog elkészülni a beruházás határidőre, két nappal! a közgyűlés előtt, jut eszébe megszólalni az ügyben leginkább illetékes (?!) Gazdasági Alpolgármesternek. Elmondva a… semmit! Sajnos a szintén e héten ülésező Sportbizottság sem érezte feladatának, hogy akár érintőlegesen is foglalkozzon a kérdéssel. Különösen annak figyelembe vételével, hogy a jövő héten gyakorlatilag szünetelni fognak Szeged városában az uszodai sportok! Ugyanis a sportuszoda kiesése miatt a SZUE egyetlen nagy medencéjére lettek átterhelve az úszni, sportolni vágyók, amely az esedékes sátorépítés miatt bezár! A minden infrastruktúrát nélkülöző, teljesen alkalmatlan Partfürdőt felajánlani október, november hónapokban sportolási célra … Arcpirítóan cinikus magatartás!

Sajnos úgy tűnik, hogy csak akkor igazán fontosak a sportolók, mikor lehet együtt fényképezkedni a LEN kupát hazahozó csapattal, melyben akkoriban egy akár egy bajnoki cím is benne volt, a BL-ben pedig nagyon-nagyon messzire juthatott volna. Innen sikerült leküzdeni magukat odáig, hogy a lassanként a csapat léte kerül veszélybe!

Az, hogy egy világklasszis Bujka Barbara egy év után itt hagyja a női csapatot, sajnos nem meglepő. (Valójában az megy csodaszámba hogy egyáltalán ide igazolt.) De az hogy elmegy az a Kiss Csaba, aki a spanyol vizeket cserélte Szegedre, Ifjúsági Európa Bajnokként, aki 7 éven keresztül minden egyes meccsen játszott (aki tudja milyen brutális fizikai igénybevétel jelet ez, az tudja ezt igazán értékelni), aki nem csak kiemelkedően jó játékos, a csapat Kapitánya, hanem jó érzékű, gyerekkel bánni tudó Nevelő is volt, már a vég kezdetét jelenti!

Úgy tűnik, túl vagyunk a 24-ik órán!

És itt nem csak két felnőtt csapatról, hanem a közel félezer gyerekről, valamit az úszóiskolák növendékeiről is szó van! A pusztán csak úszni vágyókat nem is említve!

Ez nem beruházás, felújítás, TAO-s pénz kérdése!
Ez odafigyelés, törődés, értékek megóvásának kérdése.
Mi számít kiemelt fontosságú beruházásnak, ha ez nem?

Sokakkal együtt úgy gondolom, nem teheti meg egy Felelő Város Vezetés, hogy ebben helyzetben magára hagyja érintetteket! Vannak kiváló szakemberei a Városnak, akik tudnák segíteni a Beruházót, – aki lett légyen kiváló vízilabdázó, mostanság gyógyszerész doktor, – valószínűleg elfogadna némi szakmai támogatást! Szintén nem lehet magukra hagyni a csapatokat, oldják meg a problémájukat, úgy ahogy akarják.

Nem kerülhető meg a Közgyűlés egyetemleges – pártállástól független – felelőssége!

Sürgősen létre kell hozni egy ad hoc bizottságot, amely foglakozik a műszaki kérdésekkel, és érdemben kezeli a szűk kapacitás miatt kialakult helyzetet, természetesen bevonva az érintett sportvezetőket és műszaki szakembereket.

Ha ezzel nem birkózik meg ez a Vezetés, hogy akar itt milliárdos költségvetésű uszodát, hidat … építeni (az országvezetői ambíciókról nem is beszélve) ?

Őszintén bízom benne, hogy végre megmozdulnak ebben az ügyben azok, akik tenni tudnak, s nem hagynak veszni egy újabb szegedi értéket!

Pósa Tamás

2017. szeptember 21.

Ajánlott olvasmányok :

Szegeden tragikus és életveszélyes az uszoda állapota

Fürdő kontra Botka

FÜRDŐ KONTRA BOTKA
„BOTKA ALATT MENNYIT FEJLŐDÖTT A VÁROS?!”

Botkadósság botkamatokkal – Botkaland Szegeden…

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Pósa Tamás