Scroll To Top

A kultúra várost fejleszt.
Ami Pesten a Romkocsma,
az Szegeden a Romkultúra. (V.L.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Véleménydiktatúra tombol – 29:8 Ságvári javára

Ma egy papagáj-hölgy hívott, hogy előfizetnék-e a Délmagyarra (mert 5-30 % kedvezménykártyára jogosít…). Persze az utóbbival kezdte, és én véget vetettem a rizsájának. „Mit kell tennem, hogy ilyen kártyát kapjak?” Ó, csak előfizetni…. „Erre a szennylapra?” ??? Aztán elmagyaráztam.

Nos. Megelőzve az idők szavát, a kérdés csak az, hogy milyen fórumon lehet anti-előfizetésre, sőt lemondásra agitálni. A sötét tömeg eme médium által (is) meg van vezetve.

Mi olvasók az előfizetéseinkkel tartjuk el őket.

Ne fizessünk tehát elő a Délmagyarra!

Megnézhetjük a könyvtárban vagy a szomszédnál is, feltéve ha ő egyáltalán megveszi. Demokráciában alapvető, hogy a másik oldalt is megjelentetik.

Mindennél jobban fáj a haszonleső disznóknak, ha a lap példányszáma csökkenne.

A DM. cikkek ügyesen és sátáni módon vannak megírva és sorozatba rendezve ál-érvek járnak körbe bennük. Nemcsak agymosást, de agy-centrifugálást is eszközölve.
Alább tömören összefoglalva:

A Délmagyarban 29:8 Ságvári „javára”.

A véleménydiktatúra tombol, a lap szinte mindent megjelentet, ami Ságvárit és eszméit dicséri, ugyanakkor a tények, az igazság nem zavarja. Olyannyira nem, hogy szinte sorozatot indítottak „Je Suis Ságvárisokból”. Szappanopera, gumicsont. A megjelent cikkek zöme is tele csúsztatásokkal, félretájékoztatásokkal, tények kikerülésével, mellébeszéléssel (pl. névaláírás nélküli bértollnokoktól: „SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL”- melyik újságíró írta?).

Nem is gondoltam, hogy lehozzák a cikkemet (éppen 20 nap késéssel!)

SÁGVÁRI – ÖSSZEFOGLALÓ A LEGFŐBB HAZUGSÁGOKBÓL:

Antiszemita kártya? – Szó sincs antiszemitizmusról, hiszen pl. a Radnóti Gimnázium átnevezése fel sem merült. Radnóti Miklós hazafi volt, értékes életművet hagyott ránk.

Csendőrkártya? – Igazoltatás közben lőtt rájuk Ságvári, aki a lövöldözést kezdeményezte, majd emiatt vele szemben jogos és kötelező fegyverhasználat történt. Rendőri oldalról legfeljebb önvédelem történt. Több dolog miatt is körözték már. Többek között a Vígszínházban elkövetett robbantásos merénylet okán. Az oktalan csendőrgyűlölet miatt 1959-ben végezték ki Palotás János és Kristóf László csendőröket, akik éppen csak jelen voltak Ságvári elfogásakor. (A csendőrökről régen azt tanították, hogy sanyargatta és pofozta a népet.)

Demokrata, antifasiszta? – Nem! Szovjet ügynök, uszító röplapgyáros, terrorista, kommunista rendőrgyilkos, hazaáruló bűnös (akkor még büntették). 32 álnevével dicsekedhetett, 1944-ben akciógárdákat hozott létre. Százezrek haltak meg a sikerre vitt szovjet megszállás miatt. Három személy halt meg közvetlenül csak az elfogatása miatt (egy a helyszínen, ketten a Biszku érában).

Ifjúsági hős? – Hőst kreált belőle az 56 utáni pártpropaganda. Sőt a háború után a közintézmények, közterületek, TSz-ek „vették fel” a „hősi halott” Ságvári nevét. Eközben a k. édesanyját országos turnékon és ünnepségeken szerepeltették, megható ünnepségeket szerveztek. Itt hódoltak és tapsoltak a vezetők és magyar dolgozók, többnyire nyilván nem önként, de dalolva.

Szabadlábon 1942-ben? Civilként 1944-ben? – Vajon hogyan sunnyogta meg a katonaszolgálatot? Kik pénzelték őt?

Ságvárizmus – akárcsak Marxizmus-Leninizmus, Sztálinizmus, Hitlerizmus, Kádárizmus… Vajon mit jelent, milyen eszme? Követendő példakép? Inkább aberrált fogalom.
(Vajon, ki, és mikor találta ki ezt a fogalmat???)

Je suis Ságvári? – Nem szóvicc, de talán inkább: JESUS!!! SÁGVÁRIiii?! „Uram, bocsáss meg nekik. Nem tudják, mit cselekszenek!” Az ész megáll. Tanárok buzdítanak volt és jelenlegi diákokat egy semmilyen értéket nem képviselő személy felvállalására. Jézust kövessétek inkább!

Az „ötleteknek” természetesen se szeri se száma. Pl. csak az Endrét törölni (akkor is Ságvári maradjon) stb. stb.

A tények makacs dolgok. S a legcsúnyább a dologban, hogy hangulatkeltéssel a fiatalok érzelmeire hatva, félrenevelik őket.

Ceterum censeo: Ságvári nevének vissza kell változni Hunyadi János Gimnáziumra.

 

Sárga Lajos

 

Szerkesztőségünk – a közléstől függetlenül – az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát természetesen fönntartja.

Ajánlott olvasmány még: Ságvári – A moszkovita terrorista még mindig példakép?

Ságvári vagy Klébi? (Firbi) – Szegedi zűrös névadások

SÁGVÁRI ÁTNEVEZTESSÉK!
A csendőrgyilkos moszkovita még mindig példakép?
Rendőri jelentés – “harminckétnevű” Ságvári Endre
Hősök Kapuja
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Sárga Lajos