Scroll To Top

„Jaj annak a népnek,
amelynek történelmét az ellenségei írják!”
(Seneca)

Összegyetemi gólyatábor Szeged szívében, lakossági érdekek sérelmére

Nyílt levél 2017. szept. 05.

Tisztelt Címzetes Jegyző úr!

A delmagyar.hu 2017.08.31-i számában, megdöbbenve olvastam az „Új bulihelyszín készül a Partfürdő mellett – a Laposra költözik a gólyatábor” című cikket, amiben kiderült, hogy Szeged kulturáltsága továbbra sem normalizálódik, hanem a féktelen szórakozás, a dorbézolás támogatásának irányában folyik tovább.

Mondják sokan, hogy Szeged fesztivál város, ezért hangos, zajos, s ezt a szórakozni épp nem, csak pihenni vágyók vegyék tudomásul, tavasztól őszig vagy élvezzék a város dübörgését, vagy költözzenek ki a városból. Nagyon örülök annak, hogy a turisták által Szegeden eltöltött vendégórák, napok száma emelkedik, hogy a programok több tízezer vendéget is bevonzanak esetenként, azzal viszont koránt sem értek egyet, s ezzel nem vagy a városban egyedül, hogy a mulatozás, dáridózás a lakosság jelentős részének nyugalmát zavarja. Az alkalmi fesztiválozók és a szórakozni vágyók nyilván azon keretek között fognak szórakozni, ami az adott helyen lehetséges. A rendezvények, szórakozóhelyek úgy és addig működhetnek, ahogy azt az Önkormányzat és az illetékes hatóságok lehetővé teszik. Ha hajnalig lehet bömböltetni, veretni a falusi diszkó zenét Szeged belvárosában, akkor azt ki is fogják használni. Ha falkákba verődve, ittas állapotban lehet tombolni a városban, ha gond nélkül lehet inni és kábítószerezni a Tisza-parton, akkor azt meg is teszik.

A szegedi belváros, valamint Újszeged folyópart közeli területeinek lakosságának nyugalmát a zajkeltésben élenjáró szórakozóhelyek rendszeresen zavarják, mint pl. a DOKK, a Várkert, a Tisza Gyöngye, ahol szinte minden hétvégén, csütörtöktől vasárnapig, akár hajnali 5-ig is eltartanak a bulik.

A Partfürdő területén és a rakparton igaz esetenként, de lényegében egymásba folyva, egymást követve zajlanak a zajos rendezvények.

Évek óta küzdünk ezekkel a helyekkel, hogy csökkentsék a zajt, korlátozzák működési idejüket, de még a rendőrségi feljelentésekre is fittyet hánynak.

Ezek után, Szeged szívében egy újabb területet áldoznak fel a féktelen szórakozás oltárán, ráadásul már hosszú távú terveket is szövögetnek a szervezők!

„A Partfürdőtől a Kalandparkig tartó területet az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Sportegyesülete bérli az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól. A régóta elhanyagolt területet rendbe tettük. A célunk, hogy egy új rendezvényhelyszínt alakítsunk ki Szegeden. Nemcsak a gólyatábort, hanem a jövőben akár az Egyetemi Napokat is meg tudjuk majd itt rendezni – mondta a gólyatábor főszervezője, Lukács Levente. „
forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/uj_bulihelyszin_keszul_a_partfurdo_mellett₋_a_laposra_koltozik_a_golyatabor/2531182/)

Tisztelt Címzetes Jegyző úr! Az Önkormányzatnak a fentiekhez semmi köze? Az itt élő lakosságnak, nem mellesleg választópolgároknak, ezekhez semmi köze? Hogy történhet meg az Szegeden, hogy egy szűkebb réteg érdekei, igényei felülírhatják a többség érdekeit, a normális élethez való jogát?

Hogyan lehet az, hogy Szeged epicentrumában ez megengedhető?! Kinek éri ez meg?

Ismerve a szegedi HÖK munkásságát, féktelenségben, szabatosságban (nem szabadságban) nem lesz hiány!

Hogyan fogja egy lényegében amatőr társaság biztosítani a rendezvényen résztvevő gólyák biztonságát (ne feledjük, hogy egy ártéri területen vagyunk, a Tisza partján, ráadásul a Belvárosi híd mellett és alatt! A szervezők mivel, hogyan garantálták a környék lakóinak nyugalmát, ingatlanjaik és ingóságaik biztonságát? Több autós azt tervezi, hogy a problémás időszakban nem fog az Alsó kikötő soron vagy a Torontál téren parkolni.

Hogyan lehet az, hogy lakossági bejelentések tucatjai ellenére nem történik semmilyen lépés a vendéglátósok megregulázására?! Lehet, hogy van engedélyük vendéglátóhelyek üzemeltetésére, még akár zenét is szolgáltathatnak, de arra nem lehet engedélyük, hogy nyugalomra vágyó emberek ezreit rendszeresen háborgassák! Nem hiszem, hogy szabadtéri DISCO-k, buli helyek üzemeltetése lehetséges lenne itt, így, ilyen formában! Amennyiben jogilag mégis lehet, akkor vegyük már elő a környék lakóinak emberi jogait!

Hogyan lehet az, hogy a Város tulajdonában, érdekeltségében lévő területeken olyan bérlőnek adnak működési lehetőséget, engedélyt, aki a városlakók nyugalmát alkalmanként vagy rendszeresen zavarja, zavarhatja?!

A többség nem szórakozni akar a városban, hanem nyugodtan élni! Igaz ez nem hajt profitot közvetlenül, de a fáradt, zaklatott ember munkaereje és kedve is csökken!

A többség nyugodt családi életet szeretne, és nem azon mérgelődni, hogy néhány tehetős rendszeresen felzavarja a gyermekeket álmukból, hogy az idősebb lakók már csak fásultan legyintenek az egészre!

Szeged egyetemi város, Cambridge is az. Volt szerencsém többször is ott tartózkodni, és ott bizony 22 óra után még a kocsmák is bezárnak. Nincsenek hajnalba nyúló, a közösség nyugalmát zavaró programok, ha vannak, azok olyan zárt helyen kerülnek lebonyolításra, hogy még a szomszéd házban lakókat sem zavarhatja. Igaz Angliában a polgári demokrácia már a XVII. század óta töretlenül fejlődik, nálunk meg…

Az emberi szabadságjogok országos, sőt európai szintű betartásáért lehet kardoskodni, de városunk, Szeged polgárainak szabadságjogait is tiszteletben kell tartania mindenkinek!

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 24. cikk:

„Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre …”

Tisztelt Címzetes Jegyző úr! Szeretnénk – nem csak a mi családunk – nyugodtan élni, munka után pihenni. Azt gondolom, erre minden jogi alapom meg van. Szeretnék kiülni az erkélyemre egy hideg sörrel, és szeretném nézni az ártéri erdő fáinak tengerét, és szeretném ezt bármikor, akár egész nap, mert jogomban áll, ezzel én senkit nem háborgatok. Ne nekem kelljen már egy csendháborítóhoz igazítanom az életemet, hogy majd éjfél után majd nem lesz zavaró zene. Minket ne zavarjon a falusi kocsmahangulat se reggel, se délben, se délután, se este! Szeretnék nyitott ablaknál heverészni a fotelben, nyugodtan szeretnék olvasni vagy tévézni! Szeretnék nyugodtan, kipihenten munkába járni, és nem szeretnék naponta több órát bosszankodni, reklamációs levelek megfogalmazásával időt tölteni, nem szeretnék jogaim védelme érdekében jogszabályokat bújni! Nyugalmat szeretnék, szeretnénk!

Tisztelt Címzetes Jegyző úr! Mivel lakóközösségünk jelentős része idős ember, az Ő érdekükben is felszólalok. Tájékoztatom, hogy reklamációnkat elküldjük Kormos Tibor úrnak, választókerületünk képviselőjének is.

A szegedi zajártalom miatt a rendőrségi bejelentések is szaporodnak. Továbbra is szeretnénk ezt az ügyet békésen megoldani. Amennyiben nem szűnik meg a csendháborítás, az ügyet – az érintett lakásszövetkezetek bevonásával – jogi útra tereljük. Csendrendelet már nincs, de van zajrendelet és van zajszennyezés, amelytől a városlakók igencsak szenvednek. A zajrendelet nemcsak éjjel, hanem a nap bármely szakában érvényes, így aki nem tartja be a zajrendeletet, büntethető is. Forrás: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/2008.(IX.30.) Kgy. rendelete „A zajvédelem helyi szabályozásáról”.

Szeged, 2017. szeptember hó 4.
Üdvözlettel,

Rózsa Péter Tibor
6726 Szeged, Alsó kikötő sor
szegedi választópolgár

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Rózsa Péter Tibor