Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 10.-e - Judit neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A szegedi értelmiség már nem létezik!
Elnyelte a közrettegés! ... meg a köz-közöny...
Értelmiségiek elszigetelten éldegélnek ugyan,
de nem alkotnak már semmiféle közösséget...
Ha írni sem mernek, hát nekik szól ez a lap!

Szeged a halott Város

MIÉRT TÁMADTUK MEG A SZOVJETUNIÓT?

MIÉRT TÁMADTUK  MEG A SZOVJETUNIÓT?

Az évfordulón igazán érdemes elgondolkodni rajta…

QUE  BONO?

            Ezen ugyancsak el lehet, sőt kell gondolkozni. Ugyanis az okok lehetnek nyiltak, vagy titkosak, fontosak, lényegtelenek, komolytalanok. Fel kellett hoznom ezt az örökzöld témát, mert a Budapesten megjelenő, angol BBC magyar nyelvű “HISTORY” folyóirata megint a “bűnös nemzet” fogalmát akarja feléleszteni – nehogy elbízzuk magunkat. Vagy a hazánk ellen indított általános támadásnak az egyik alkotó eleme.

Romsics Ignác: “Magyarország hadbalép” cikke akár Rákosi idejében is íródhatott volna. Ránki György cikke: “Kényszer nélkül” már a címében is hazudott. Mindkét cikknek azonos – alapvető hibája, hogy a létező okoknak csak a felére épültek. A másik, lényeges okot, mindkettő szemérmesen elhallgatja…

Abból induljunk ki, ami nyilvánvaló. Ha nem lépünk be a  szovjetellenes háborúba, Hitler hazánk megszállása mellett döntött volna, kényszerűségből. Addig, amíg jól mentek a  dolgok, nem akart a győzelemben osztozkodni Magyarországgal. Úgy vélte csak a finnekre, szlovákokra és a románokra (oláhokra Sz.) volt szüksége a győzelemhez. Különösen barátjában, Antonescu román (oláh Sz.) diktátorban bízott s feltehetően, a győzelemből kimaradó magyaroktól visszavett Észak-Erdélyt lett volna Antonescu jutalma.

1941 őszén már a vakok is világosan látták, hogy nagy katlancsaták és győzelmek ellenére, a németeknek nem sikerült megtörniök a vörös hadsereg gerincét. Tudomásukra jutott már a távolkeleti hadsereg nyugatra szállítása is, amely döntően befolyásolta a háború  kimenetelét. Tehát minden  katonára szüksége volt a  német hadseregnek a tervezett 1942 évi “mindent eldöntő” támadáshoz…

Az akkori magyar államvezetés tisztában volt a helyzettel. Tudták, hogy bármi történik is eleinte, a nyugati hatalmak fogják megnyerni ezt a háborút is. Közhihedelemmel ellentétben, egy pillanatig sem hittek Hitler győzelmében. Ezt igazolja  több kísérlet a nyugati szövetségesekkel való megegyezés érdekében.

Akkoriban két helyen lehetett  nyilvánosan kételkedni a tengelyhatalmak végső győzelmében. Az egyik a  parlament két háza, a másik a Magyar Királyi Külügyi Társaság szemináriuma volt.  Az előbbi helyeken az ellenzék mondhatta el a magáét, a másikon pedig az előadók. Mondanom sem kell, az előadók egyetemi tanárok, magasrangú katonák és diplomaták voltak.

1942 szeptemberében indult szemináriumi előadásokra az MKKT ifjúsági szervezetének tagjai is bejárhattunk, csak nem vizsgázhattunk. Az előadásokat az ELTE, akkoriban Pázmány Péter TE, egyik nagy előadótermében  tartották esténként.

Érdekes, sohanemhallott történelmi, katonapolitikai tényekről szerezhettünk tudomást. Például ott hallottam először a “dinamikus” és “statikus” államokról. A statikus állam tipikusan szárazföldi hatalom, határain több ellenséggel. Szűkében vannak a nyersanyagoknak, emberanyagnak. Németország esetére külön felhívták figyelmünket: Például bemutatták a  német vasuti hálózat térképét is. Ebből nyilvánvaló volt, hogy ők mindig kétfrontos háborúra számítottak. Így a vasuti fővonalaik  párhuzamosan haladtak a  Rajna völgyétől a  keleti határokig. Ez az elrendezés nyilván a hadsereg gyors szállítását tette lehetővé, egyik hadszintérről a másikra. Hadvezetésük minden eshetőségre felkészül, pontos mozgósítási terveik vannak.

A dinamikus államok óriási kereskedelmet folytatnak az egész világgal. Hatalmas hadi és kereskedelmi flottájuk van, rengeteg nyersanyag áll rendelkezésükre, iparuk fejlett, kapacitásuk rövid időn belül, úgyszólván korlátlanul fokozható. Emberanyaguk, politikai és gazdasági befolyásuk úgyszólván páratlan.  Haditerveik nincsennek. A háborúkat rendszerint ők kényszerítik ki, eleinte sorban veszítik el csatáikat és lelkiismeretfurdalás nélkül hagyják cserben  kis szövetségeseiket. Néhány év alatt alaposan felkészülnek és  óriási  emberi, anyagi erőkkel támadnak. Mégpedig ott, ahol ŐK akarnak, nem pedig ott, ahol emberi számítás szerint támadniok kellene.

Ezt a fölényt Haltenberger professzor mutatta be Sztalingrád előtt néhány hónappal. Ugyanis az egyik előadásának végén megkérdezte, van e  valakinek kérdése?

Az egyik hallgató harsány hangon kérdezte: Professzor úr, ki fogja  megnyerni ezt a  háborút?  Ez persze akkoriban nevetést kiprovokáló kérdés volt.

Haltenberger komor arccal imigyen válaszolt: “Nem vagyok jós, de ezt talán ön is kikövetkeztetheti”. Azzal odament a  táblához, krétával húzott három vízszintes és vagy tíz fűggőleges vonalat. A második vízszintes vonal elejére  ráírta: ŐK. A harmadikra: MI. A függőleges rubrikák fölé sorban felírta a stratégiai nyersanyagok nevét és utolsó fölé: emberanyag. A számokat fejből, kerekítve írta föl. Majd a krétát letéve, leverte a fehér port a kezéről, felénk fordult és halk “Jóéjszakát” kívánva, kiment a csöndbeborult teremből.

Egy másik alkalommal a haditechnika fejlődéséről volt szó. Az előadó (nevére már  nem emlékszem) bizonygatta a technikai haladás egyetemlegességét. Azaz magas műveltségű, fejlett technikával rendelkező államok tudósai, kutatói tudnak egymás kutatási eredményeiről.  Majdnem mindenki publikál, és tanít. Még a nagyon titkos kutatások is általában egy szinten haladnak – részben mások kutatási eredményei alapján. Elképzelhető, hogy egyes  témákban más államok kutatói kissé előbbre vannak, de hosszú távon a kiegyenlítődés mindig  megtörténik. Ezzel elintézték a “titkos” fegyverek témáját.

Ha az előadóink ezeket a tényeket, elméleteket ismerték, empirikus tudással rendelkeztek, nyilván a kormányzat magasabb körei is tudatában voltak a várható eseményeknek, akkor mi késztette őket a szovjet elleni hadjáratban való részvételre?

Erre a kérdésre csak az azt elhatározó Koronatanács jegyzőkönyve adhatna választ. Az pedig hiányzik. Valaha olvastam két példány létezéséről, melyeknek az első fele egyezik mindkettőben a másik fele pedig más stilusban, különböző szöveggel íródott. Ezek létezéséről sincs biztos adatom, de ha igaz a kósza hír, mindkettő hamisítvány! Ekkor  tűnik elő Ciceró kérdése : QUE BONO? (Kinek jó ?). Kinek az érdeke volt a  háborúba való belépés.

Az említett Koronatanács  résztvevőinek ismert listája szerint ezen az ülésen Chorin Ferenc és a jótékonyságáról is ismert Kornfeld Mór is jelen voltak. Mindketten óriási vagyonnal rendelkeztek, tehát alapos félnivalójuk volt egy esetleges német megszállástól. Nekik életbevágó fontosságú volt e kérdés megoldása.


Chorinok (Chorin Ferenc és fia)

Nyilvánvalóan a háborúba való részvétel mellett foglalhattak állást. Tisztában voltak a német megszállás veszélyével, ami feltétlenül bekövetkezett volna, ha nem veszünk részt – minimális erőkkel. Az érvelés egyszerű volt a hadjárat elején, amikor a németek óriási győzelmeket arattak : Ha nem veszünk részt, elveszítjük az eddig visszakapott területeket. Azt már nem magyarázták meg az egyenes gondolkozású katona Államfőnek, hogy elsősorban a saját bőrük megmentéséről van szó.

Az állam szempontjából  az volt a különbség, hogy a  megszállás csak három év múlva következett be. Ha nem lépünk be, 41 őszén megtörtént volna, amikor már látták Hitlerék, hogy minden emberre szükség van, mert a vörös hadsereg gerincét nem tudták megtörni. Egy akkor alakuló (honi) Quisling kormány száz százalékig teljesített volna minden német követelés. Tehát a vér és anyagi veszteségünk még  nagyobb lett volna!

A Gyorshadtest, majd a  2. hadsereg kiküldésének  árán a magyar zsidóság – egyedül Európában -  komoly veszteséggel ugyan, de zömében túlélte a háborút. Ugyancsak a túlélők között voltak a nagyiparosaink, akik a Gestapoval kötött szerződés alapján  egy teljes vonatrakomány gazdag illetve fiatal, életerős, Izrael által  használható zsidóval együtt Svájcba  utazhattak – vagyonuk a Gestaponak átruházása  ellenében.

Ha az elmondottakra bizonyíték szükséges, el kell olvasni özv. Horthy Istvánné  könyvét (Becsület és Kötelesség). Ebben olvashatjuk, hogy a cionisták képviselője, Dr. Ruben Hecht búcsúlátogatása alkalmából megköszönte Horthynak a zsidóság érdekében kifejtett tevékenységét.


Dr. Reuben Hecht –
Hecht Museum

Ide tartozik az is, hogy a volt budapesti US ügyvivő, Montgomery úr egy alapot hozott létre, amelyen keresztül Ő, Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és mások fedezték a Horthy család Estoril-i életének költségeit.

Vigh Mátyás

PS

KASSA BOMBÁZÁSA

2013 augusztus 5

Ajánlott honlapoldal : www.corvinuslibrary.com

Haltenberger Samu (1875-1956) – Csonka Jánossal együttműködve részt vett a Magyar Királyi Posta motorizálásában, elindítója volt a vidéki Posta-autóbusz hállózat kiépítésének, majd 1913-tól a Szürketaxi Vállalat (a mai Főtaxi) egyik alapítójaként, később vezérigazgatójaként alkotott maradandót. 1943-ig kulcsszerepet töltött be a magyar közlekedéspolitikában, majd 1945 után is azon fáradozott, hogy a háború romjain a gépjármű-közlekedés is újjáéledjen. A kommunisták internálták, vagyonát elkobozták, és vidéken kellett élnie szinte élete végéig, csak meghalni térhetett vissza Budapestre. (Sz.)



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr.Szabo.Laszlo