Scroll To Top

Minden kereszténynek :
Aki uzsorásokat nem ütlegelt, az nem élt igazán krisztusi életet !

Háború a felhők felett

Kiállítások 2014. okt. 07.

A második világháború alatt Magyarországon lezuhant angolszász, német és magyar repülőgépek roncsaiból, valamint az 1944-1945. évi légi háború történetéről nyílik kiállítás október 18-án, szombaton 11 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

A készülő kiállítást Árva László, az Emlékpont szakmai főtanácsadója és Oláh András Pál történész, a tárlat kurátora mutatja be a sajtó képviselőinek október 16-án, csütörtökön 11 órakor az Emlékpontban.

Hetven évvel ezelőtt, 1944 kora nyarán- a normandiai partraszállás előkészítése, illetve a német háborús gépezet felmorzsolása érdekében – az angolszász légierő bombázásainak egyik kiemelt célpontjává vált Magyarország. Az Emlékpont kiállítása a légiháborús borzalmakra emlékezik, bemutatva a bombázások hatásait és eredményeit, az azokat végrehajtó szövetséges légierőt, a velük szemben álló magyar és német légvédelmet és nem utolsó sorban a civileket megóvni hivatott légoltalmat. A tárlat gerinceként és egyben külön érdekességként kerülnek kiállításra a Magyar Roncskutató Egyesület munkája során feltárt vagy összegyűjtött, a háború alatt lezuhant repülőgépek darabjai, valamint számos magán- és közgyűjteményi repülős relikvia.

A Háború a felhők felett című kiállítást Dr. Ravasz István alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje nyitja meg október 18-án, szombaton 11 órakor az Emlékpont „Galéria” időszaki kiállítótermében, a megjelenteket Dr. Nagy Imre múzeumigazgató köszönti. A vernisszázson második világháborús amerikai hagyományőrzők is tiszteletüket teszik!

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor