Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Állatfogakból készült nyakékek, tűzikutyák és a núbiai sivatag titkai a Móra-múzeumban

Kiállítások 2014. máj. 16.

Két időszaki kiállítás is nyílik egy napon a szegedi Móra Ferenc Múzeumban:  különleges bronzkori magyarországi régészeti leleteket láthatnak a látogatók a 4000 év – 2000 km című kiállításon, ahol többek között ritka aranyékszereket, állatfogakból készült nyakéket és tűzikutyákat is bemutatnak. A régészeti tárlat mellett egy fotókiállítás is megnyitja kapuit, ahol Núbia vadregényes sivatagi tájain barangolhatnak végig a látogatók. A két tárlatot május 16-án, pénteken 17 órakor nyitják meg.

 

A Móra Ferenc Múzeum nagyszabású fáraó-kiállításához kapcsolódóan nyit most egyszerre két időszaki kiállítást.

A 4000 év – 2000 km című tárlat célja, hogy bemutassa, mi is történt a Kárpát-medencében azokban az évezredekben, amikor az ókori egyiptomi kultúra legnagyobb virágzását élte. A régészeti kiállításon értékes Csongrád megyei leleteket mutatnak be a bronzkorból, azaz több mint 4500 évvel ezelőttről. Az érdeklődők láthatnak többezer éves tűzikutyákat, melyeket a kipattanó parázs ellen, a hő megtartására használtak. Emellett látható lesz egy állatfogakból készült nyakék, és azok a csónak alakú aranycsüngők, melyeket 3500 éve egy támadás elől rejthettek el, de tulajdonosuk már nem tudott visszamenni értük.

 

A régészeti tárlat mellett az „Eltűnő Núbia” című fotókiállítást is megnyitják, ahol Lantai-Csont Gergely afrikai útján készített fotóit láthatják az érdeklődők. A látogatók megismerhetik az ott élők mindennapjait és vendégszeretetét, a lenyűgöző építészeti emlékeiket és a vadregényes sivatagi tájakat.

 

A két kiállítást május 16-án, pénteken 17 órakor nyitják meg a Móra Ferenc Múzeumban.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor