Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

Történelmi tévhitek – Az Európai Unió zászlaja

Kalendárium 2014. máj. 26.

Az Európai Unió zászlajával kapcsolatban az a leginkább elterjedt közkeletű tévedés, hogy zászlón található csillagok a tagállamok számát jelölik. Pedig a csillagok száma nincs összefüggésben a tagállamokkal. A csillagok száma állandó!

Az Európai Unió zászlaja kék háttéren tizenkét ötágú aranycsillag alkotta körből áll.

Az európai zászló

Bár a zászlót leginkább az Európai Unióval hozzák összefüggésbe, eredetileg az Európa Tanács használta, és nem csak az Unióénak vagy a Tanácsénak, hanem egész Európa jelképének tartották és tartjuk ma is.

A zászlót Paul Lévy alapötlete nyomán Arséne Heitz strasbourgi művész tervezte, és a Tanács 1955. december 8-án Gerard Slevin írországi főheraldikus javaslatára fogadta el a zászlót jelképeként, kezdetektől fogva arra szánva, hogy az európai integrációra törekvő helyi szervezetek is használják. 1986. május 26-án az Európai Gazdasági Közösség is elfogadta a zászlót, majd később az 1990-es években megalakuló Európai Unió is. Ettől kezdve a zászló használatát az Európa Tanács és az Európai Unió közösen szabályozza. A zászló megjelenik az euró bankjegyeken, külön a csillagok pedig az érméken.

A zászló csillagainak száma változatlan, és nem áll összefüggésben az Unió tagállamainak számával. 1953-ban az Európa Tanácsnak 15 tagja volt, ekkor felmerült, hogy a zászlót megváltoztatják, és minden tagot egy csillag képvisel, a jövőben pedig nem változtatnak ezen. Ezt az NSZK ellenezte, mivel az egyik tag a vitatott jogállású Saar-vidék volt, és ha külön csillagot kap, az azt sugallta volna, hogy független állam. Franciaország ugyanerre az alapra helyezte ellenvetését a tizennégy csillagos zászló ellen, ami azt jelentette volna, hogy a Saar-vidék az NSZK része. A tizenhármat hagyományosan szerencsétlen számnak tekintették, ezenkívül az Egyesült Államok legkorábbi zászlóján is tizenhárom csillag volt. Végül a tizenkettőt fogadták el, mint minden politikai jelentéstől független számot, ami egyben a teljesség és tökéletesség szimbóluma is, és az európai kultúrában mindenütt jelen van, úgymint:

  • “És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, ki a Napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a Hold, és az Ő fejében tizenkét csillagból korona”
  • az állatöv (zodiákus) 12 jele
  • 12 hónap egy évben
  • 12 óra egy óralapon
  • 12 olümposzi isten
  • a tizenkét táblás törvény, a római jog egyik korai forrása
  • 12 apostol
  • a Kerekasztal 12 lovagja

Bizonyítatlan feltevések egész sora szerint a számnak további jelentése is van. Többek között az, hogy hasonlít Szűz Mária tizenkét csillagból álló koronájához, ami gyakran előfordul a római katolikus egyházi művészetben, azt a feltevést sugallta, hogy a zászló része egy összeesküvés-elméletnek, melynek célja a katolikus egyház hatalmának növelése vagy a Német-római Birodalom újjáélesztése.

Néhány vallásos szervezet ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve, és úgy vélik, a csillagok a babiloni mítoszban szereplő Mennyek Királynőjét jelképezik, és arra utalnak, az EU vezetőségére jelentős hatással van egy egyházellenes mozgalom. A legtöbb hatóság az efféle feltevéseket kitalációnak tartja, a zászlót tervező Arsene Heitz azonban annyit elismert, hogy A jelenések könyve adta az ihletet.

Hozzá kell tennünk azt is, hogy a középkorban és a reneszánsz idején a legdrágább festéket, az ultramarinkéket csak Szűz Mária ruhájához használták a festők.

Erős a gyanúm tehát, hogy az Európai Unió zászlaja 12 csillagának és kék színének alapjául Szűz Mária 12 ágú csillagkoronája, és kék palástja szolgált.

Szűcs József

Forrás: Patrióta

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Szűcs József