Scroll To Top
2019. Föld hava (Szeptember) 23.-a - Ila, Tekla neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Kátyú, mutyi, szocimborák - mindönre kiterjedő városgarázdálkodás...

Ez a balvezetés átütő "sikere" Szegeden!

Szeged a halott Város

Munkaerőhorror

 

Munkaerőhorror

Az afrikai munkaerő nyelvtudását, munkakultúráját, egyáltalán kulturális „rendjét” illetően, távlatilag is alkalmatlan mindenféle munkavállalásra…

Napjaink globális beszédterének legsúlyosabb konfliktusokat hordozó eleme változatlanul a migrációként említett jelenség-nyaláb. Számos jel utal azonban arra is, hogy a 21. század további részé­ben ez még inkább így lesz, sőt az ehhez a kérdéshez kapcsolódó igazán súlyos globális konfliktusterek még csak most nyílnak ki igazán. Bár a migráció körüli diskurzusmező mai formájában teljesen alkalmatlan a kérdés elemi szintű megragadására, ez még nem ok arra, hogy ne próbáljuk megérteni a probléma minden elképzelhetőnél súlyosabb kihívásait, és e kihívás mélyszerkezetét. Mindaz ugyanis, amit migrációnak látunk, az a nyugatias modernitás globális létberendezkedésének legsúlyosabb, mindeddig többnyire rejtve maradó összefüggésére irányítja rá a figyelmet.

A nyugatias modernitás, amelynek létberendezkedése a 19. század óta kapitalizmusnak nevezi önmagát, arra az egyre gyorsuló tőkefelhalmozási folyamatra épül, amelynek hordozóközege a profit. A profit feltétlen növelésére való törekvés tehát a legfőbb hajtóerő, és a rendszer ezt kétféle módon próbálja elérni az elmúlt évszázadok során. Az egyik a munkaerő-állatok tudatos „túltenyésztése” annak érdekében, hogy az állandó munkaerő-túlkínálat így tartósan alacsony szinten tarthassa a béreket.

A másik viszont az embernek (a „munkaerőnek”) géppel helyettesítése. Mivel ez két egymást kioltó tendencia, a 21. század egyre inkább e két ellentétes irányú folyamat apokaliptikus összeütközésének színterévé válik. Hogy mennyire, azt néhány olyan előrejelzéssel szeretném illusztrálni, amelyeknek valóra válása az emberiség eddigi történetének legsúlyosabb kataklizmáihoz vezethet. A világ munkaképes korú népessége nagyjából ötmilliárd fő körül van a 7,7 milliárdos össznépességen belül. A 21. század végére a világ össznépessége 10,5 milliárd körüli szintre nő, és ezen belül a munkaképes korú népesség ötmilliárdról hat és fél milliárdra növekszik. Mindez önmagában nem látszik túl fenyegetőnek, van azonban egy olyan mozzanat, ami mégis azzá teszi. A másfél milliárd fős növekedés mögött ugyanis minden kontinensen csökkenés megy végbe, egy kivételével, s ez a kivétel Afrika, ahol viszont nyolcszázmillióról csaknem hárommilliárdra nő majd a munkaképes korúak száma. Vagyis a globálisan másfél milliárdos növekedés mögött Afrika több mint kétmilliárdos növekedése, és a világ többi részének fél milliárdos csökkenése húzódik meg. Csak Nigériában mintegy négyszázmillióval növekszik a munkaképes ko­rúak száma, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig körülbelül kettőszázmillióval. A leggyorsabb növekedés Tanzániában megy majd vége, ahol nyolcvan év alatt hatszorosára nő a munkaképes korúak száma, harmincmillióról 180 millióra. Mindez egy olyan országban, ahol az össznépesség is csak néhány millió volt 1950-ben. Az már csak hab a tortán, hogy az ország fővárosa Dar es Salaam 2100-ban már nemcsak Afrika, hanem a világ legnépesebb városa lesz a maga szerény 88 milliós népességével. És ez nem egy összeesküvés-elméletből vett idézet, hanem az ENSZ hivatalos becslése. E horrorba illő 88 milliós népességnek a nagyobbik fele egészen bizonyosan abból a döntő többségből tevődik majd ki, akik a 150 milliós munkaképes korú növekményből egyáltalán nem jutottak, nem juthattak, munkához.

A „másik oldalon” Kínában 440 milliós lesz a csökkenés, Indiában nagyjából százmilliós, és százmillióval kevesebben lesznek az európai munkaképes korúak is. Amit egészen biztosan tudhatunk az az, hogy Afrika már a jelenlegi munkaképes korú népességét sem tudja (igaz nem is nagyon „akarja”) foglalkoztatni. Ezért szinte biztosra vehető az is, hogy legalább egy milliárddal növekszik a tökéletesen reménytelen helyzetbe kerülő, mondhatni a reménytelenségbe eleve beleszülető afrikaiak száma. És ez nem egy sötét jóslat, aminek valóra válása még elkerülhető, hanem egy olyan „valóság”, amely már lényegében „van”, hisz folyamatosan születnek ma is azok, akik másfél évtized múlva belépnek a munkaképes korúak szédítő iramban növekvő csoportjába. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy közben Európa népessége, és azon belül a munkaképeskorúak száma az elemi szintű üzemeltethetőség szintjére, sőt az alá süllyed, akkor az egész migrációs kérdés az eddigitől nagyságrendekkel súlyosabb kihívást jelentő térbe lép majd át. Matematikailag akár logikus is lehetne, hogy az Európában hiányzó munkaerőt majd az Afrikából érkező fogja helyettesíteni, csak van egy „kis” gond. A világ nem modul-szerűen működik, vagyis nem igazán megalapozott az a feltevés, hogy Csádban vagy Nigerben „kihúzom” ezt a több tízmilliós munkaerő modult, aztán a munkaerőhiányban szenvedő Hannoverben, vagy Drezdában beillesztem, és néhány percen belül német precizitással dolgoznak majd a modul tagjai.

Az afrikai munkaerő ugyanis, nyelvtudását, munkakultúráját, egyáltalán kulturális „rendjét” illetően távlatilag is alkalmatlan mindenféle munkavállalásra, amivel „összhangban” látszik lenni az, hogy eszük ágában sincs Európában munkát vállalni, számukra „bőven elég”, ha „élvezhetik” az európai szociális támogató rendszerek „bőkezűségét”, ami így kizárólag a mindent romba döntő káoszba vezethet. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ezért nem elsősorban e szerencsétlen százmilliók felelősek, hanem az a brutális léterőszakra épülő világhatalmi rend, amely az elmúlt évszázadok során a „munkaerő állatok” százmillióinak tudatos túltenyésztésével próbálta – sikeresen- alacsonyan tartani a munkaerő árát. És amely most vészjósló robajjal omlik rá világunkra.

Bogár László

Magyar Hírlap
2019. augusztus 5.

Professzor urunk egy lényeges pontot elkerült.
A fehér nagytőkének FOGYASZTÓKRA VAN SZÜKSÉGE.  A gyáripar automatizálása mérföldes létekkel halad előre, tehát nem munkásra van szükség. A „menekültek” eltartásának költségeit a fehér lakosságtól vonják el, nem a  profitjukból.
Az áradat életben tartja az épitő, autó, élelmiszer, bútor, egészségügyi, oktatási, stb ipart.
De mindezt velünk fizettetik meg…
Magyarody Szabolcs

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr.Szabo.Laszlo

Dr.Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje