Faludy, Tormay és Hamvay – ahogy jegyzi Szalay

Értelmetlen és méltatlan viták folynak nagyjainkról és kevésbé nagyjainkról, olykor jelentéktelen tényeket emelve tárggyá és persze elhallgatva alapvető jelentőségű elemeket. Ugyan kit is kellene IRODALOM címén magyar iskolában tanítani? Erről egy remek írást ajánlunk most olvasóink figyelmébe Szalay László tollából. (Sz.)

Faludy, Tormay és Hamvay

2012. április 25.

Három ipszilonos szerző – a harmadik jelenkorunk jeles tollforgatója, a magyarországi Népszava újságírója. Hamvay Péter mai publicisztikájának a címe: „Faludy és Tormay”. Nem tagadom, elloptam a címet és kiegészítettem Hamvay Péter családi nevével (így kevésbé lóg ki a plágium lólába). Mert így kerek a történet.

Érdemes néhány szót ejteni Hamvay úr mai remekéről, de előbb olvassuk el türelmesen a rövid publicisztikát:

„A Jobbiknak, hogy a felszínen maradjon, úgy tűnik nem marad más, mint a legalacsonyabb küszöböt megcélozni, a legprimitívebb indulatokra apellálni. Ki gondolta volna, hogy 2012-ben be lehet terjeszteni olyan törvényjavaslatot, amely szankcionálná, ha két férfi, vagy két nő kézen fogva sétál, hogy fel lehet vetni, hogy Faludy Györgyöt ki kell radírozni a tankönyvekből, mert biszexuális volt?

Egyre inkább azt gondolom, Faludynak nemcsak irodalmi rangja és közérthető stílusa miatt van helye a nemzeti panteonban és a tankönyvekben, hanem (magán)élete miatt is. Faludy példát ad arra, hogyan lehet túlélni a háborút, az üldözést. Hogyan lehet megerősödve kikerülni az Andrássy út 60-ból. Hogyan lehet lelkileg túlélni az emigrációs elszigetelődést, kicsinyes torzsalkodást, az óhazai elhallgattatást.

Hogyan lehet európainak, magyarnak maradni a tengeren túlont, s azt is, hogyan lehet elviselni öregen, betegen a nemzet koszorús költőjeként való ünneplést – és a szép magyar szokást, az irigységet és a gyűlölködést – s nem belemerevedni saját szobrának pózaiba. Amikor egy magazinban, fiatal feleségével együtt készült aktfotókat közöltek róla, rághatták a bajszuk szélét a besavanyodott kispolgárok irigykedve, Faludy az élet szeretetéről, önmaga, öregsége, fonnyadt teste vállalásáról és a szabadságról beszélt.

És igen, azt is megtanulhatják tőle, hogy a nemi identitás nem börtön, nem titkolni, elfojtani való, hanem átélni való dolog. Hogy nem történik semmi baj, ha mást ölelsz, mint elvárják tőled. Szép dolog, ha erre tanít az irodalom. A Jobbik szerint Faludy helyett Tormay Cécilét kellene tanítani. Bár a giccses regények ma már kevés fiatal számára érdekesek, de nem baj, ha megismerkednek egy magyar másik meleg történettel.

A két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezet vezetője, a Horthy-rendszer Corvin koszorúval dekorált hivatalos nőírója szerelmével, gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval élt közösen vásárolt villájukban. Egymásba is karoltak sétáik során, ha most, száz évvel később élnének, a Jobbik lecsukatná őket.”

Tudjuk, Tormay Cécile nemrég téma volt az index.hu oldalon. Megírták, hogy a jeles írónő leszbikus volt, ami persze magánvélemény, mert eleddig tudtommal senki nem bizonyította be cáfolhatatlanul Tormay leszbikus voltát. Most azonban elővették a témát, az index után már a hazai Népszava is Tormay vélelmezett nemi identitásán rágódik. Nézzük meg közelebbről ezt a kérdést.

Az index írása a Wikipédia Tormay-szócikkére hivatkozik. A jelzett szócikkben tényleg szerepel utalás az írónő nemi identitására, s forrásként Onagy Zoltán 2009-es – az Irodalmi Jelenben megjelent – írása szerepel. Onagy felettébb nyegle stílusú szövegében tényleg azt olvassuk, hogy Tormay 1937-ben „szeretője karjában” halt meg Mátraházán (Ambrózy-Migazzi Lajosné lenne ez a szerető), de hogy nemi vonatkozású tudását milyen forrásból merítette Onagyunk – nos, erre nem kapunk választ. Különös érdekessége Onagy írásának, hogy miként leszbikus-ügyben a Wikipédia Onagyra hivatkozik, viszonzásképp Onagy is a Wikipédia-szócikkre utal (vagyis a kígyó a saját farkába harap és viszont).

De Onagy Zoltán nem minden tudását merítette a Wikipédiából: például az a bugyuta megállapítása, hogy Tormay „1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta” – nem szerepel az internetes „szabad enciklopédiában”. Tény, hogy 1937-ben négy magyar irodalomtörténész – Hankiss János, Horváth János, Pap Károly és Pintér Jenő – mellett Fredrik Böök, a svéd akadémia tagja is Tormayt jelölte a díjra (az említett magyar irodalomtörténészek már 1936-ban is Tormayt jelölték), de ebből még nem következik, hogy a Nobel-díjat Tormay meg is kapta volna. Hogy halála fosztotta meg a díjtól – legenda. (Zárójelben jegyzem meg: 1935-ben szintén volt magyar jelölt az irodalmi Nobel-díjra. Méghozzá Szabó Dezső, akit Björn Collinder svéd professzor javasolt a díjat odaítélő bizottság figyelmébe.)

Nem véletlenül idéztem Onagy Zoltán írásának azt a mondatát, amely szerint Tormay azért nem kapott Nobel-díjat, mert meghalt. Ez az állítás is épp annyira „hiteles”, mint az, hogy a jeles írónő „szeretője karjában” halt meg. Tormay „szeretője” – a korábban már említett Ambrózyné – ugyanis nem tartózkodott Mátraházán, amikor az írónő meghalt. Hankiss János Tormay-monográfiájában legalábbis ez olvasható (Hankiss: Tormay Cecile. Bp., 1938, 219. o.). Persze lehet, hogy Hankiss tévedett, nem tudom. Abban azonban biztos vagyok, hogy Onagy Zoltán nem Tormay-szakértő, s nem elfogulatlan.

De hadd térjek vissza a Népszava cikkéhez, Hamvay Péter szellemi termékéhez. Csupán három megjegyzésre szorítkozom.

1./ A jobbikos javaslatok – ha igaz a hír, mert a javaslatok szövegét nem olvastam – elképesztően bugyuták. Egy írót nem lehet kirekeszteni a tananyagból csak azért, mert biszexuális vagy leszbikus volt. Mert akkor mit kezdjünk a görög-római szerzők egy részével?

2./ Faludy György „irodalmi rangja” nem egyértelmű. Sok irodalmár úgy vélekedik: Faludy nem oly jelentős író, hogy tanítani kellene. Én is osztom ezt az álláspontot: az elsősorban költőként számon tartott Faludy lírája nem oly kiemelkedő, mint legjobb kortársaié. Egyébként pedig csak az „irodalmi rang” számít, nem pedig Faludy György biszexuális volta, „(magán)élete”. Faludy – vagy más szerző – kalandosan kusza „(magán)élete” ugyanis nem ok arra, hogy bekerüljön a tantervbe. Nincs olyan író, akit a „(magán)élete” miatt tartunk jeles írónak. Hamvay kolléga érvelése tehát ostobaság.

3./ „Bár a giccses regények ma már kevés fiatal számára érdekesek, de nem baj, ha megismerkednek egy magyar másik meleg történettel” – írja Hamvay kolléga. Ebben a suta mondatban két állítás érdekes. Először is azt állítja Hamvay, hogy Tormay regényei „giccsesek”. Ezt az állítást persze meg kellene indokolnia, de ez a gesztus elmarad. A másik Hamvay-állítás ebből a kusza jelzős szerkezetből bontható ki: „egy magyar másik meleg történet”. Látjuk, összetorlódtak, hanyatt estek Hamvay kolléga jelzői, de azért a lényeget értjük. Tormay meleg volt – ezt mondja a népszavás szerző. Persze ezt is bizonyítani kellene. Mert nem elég alapforrásként a Wikipédiára, meg a tudatlan Onagy Zoltánra hivatkozni (egyébként Hamvay nem is utal a jelzett forrásokra). Ha ugyanis holnap Hamvay Péterről szóló szócikkel ajándékozom meg a Wikipédiát, s abban leírom, hogy a népszavás szerző csecsen-brazil keverék, aki ráadásul a friss emberhúst kedveli – nos, akkor az „ő” logikájuk szerint Hamvay bizonyítottan csecsen-brazil kannibál. S akkor lehet írni a fergeteges publicisztikákat, hiszen a Wikipédia is megírta…!

Mit is írhatnék zárásként? Szomorú, milyen mélyre süllyedt a magyar közélet. Szomorú, milyen mélyre süllyedt a sajtó. S ha belegondol az ember, hogy a mélypontnál is van mélyebb pont…

Szalay László

Forrás: Szalay László

Tormay Cécile: Bujdosó könyv < Katt ide!

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...