Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 10.-e - Judit neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Szeged a halott Város

Hetvenötezren a szegedi fáraó-kiállításon

Hírek, Örömhírek 2014. okt. 01.

Már közel 75 ezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum nagyszabású időszaki kiállítását: A fáraók Egyiptoma minden eddigi látogatottsági rekordot megdöntve óriási sikernek örvend Szegeden. A kerek látogatószám apropóján pedig közös fáraó-futást rendeznek a Móra-múzeum előtt október 2-án, csütörtökön: minden résztvevő ingyen nézheti meg a tárlatot a főépületben.

Minden előzetes becslést felülmúlva már közel 75 ezer látogatónál jár a szegedi Móra Múzeum fáraó-kiállítása. A három helyszínen a megnyitás óta folyamatos volt az érdeklődés mind a turisták, mind pedig a szegediek körében.

Az újabb rekordot a látogatókkal közösen ünnepli a Móra-múzeum: felelevenítik az ókori Egyiptom egyik legnagyobb eseményét, a szed-ünnepet. Ezt az ünnepélyt a fáraók uralkodásának harmincadik évfordulójára rendezték meg: az esemény célja az volt, hogy a fáraó bebizonyítsa, hogy továbbra is alkalmas az ország vezetésére. Ennek apropóján az uralkodót fehérbe öltöztették, majd koronával a fején futnia kellett az Egyiptom határait jelző határkövek között. Ezután a fáraót újra megkoronázták, aki így rituálisan megfiatalodva irányíthatta tovább Egyiptomot.

A kiállítás sikerének apropóján tehát a Móra-múzeum épülete elé várják a bátor uralkodó-jelölteket október 2-án, csütörtökön 14 órakor. Akinek van kedve, koronát is viselhet a jeles alkalom kapcsán, majd a lelkes fáraók együtt futhatják körbe a múzeum előtti szökőkutat. A résztvevőket az esemény után ingyenes belépéssel honorálja a Móra Ferenc Múzeum, hogy valódi fáraó-ereklyéket is megtekinthessenek a megfiatalodott uralkodók a rekorder kiállításon.

Az esemény sajtónyilvános, melyre tisztelettel várjuk a sajtó munkatársait október 2-án, csütörtökön 14 órakor a Móra Ferenc Múzeum elé.

 



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin