Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Száz éves a Szegedi Úszó Egylet

Hírek 2014. jún. 07.

Bár már héthónapos a hazai úszósportban a Jövő Bajnokai program, a felmérők sorozatában mégis premier volt szombaton: a kiemelt eseményeken első ízben versengtek a fiatalok nyitott uszodában szegeden, ahol a helyi úszóklub centenáriumát is megünnepelték.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Nagy Attila, a száz éve alapított Szegedi Úszó Egylet elnöke megköszönte a Magyar Úszó Szövetség támogatását, s azt mondta: a Jövő Bajnokai program keretében kapott összegek fantasztikus távlatokat nyitottak a szegedi úszóklub életében. A helyiek büszkék az első száz évre, de megítélésük szerint a második száz még eredményesebb lehet, különösen a Gellért Gábor vezetőedző által irányított, új alapokra helyezett szakmai programnak köszönhetően.
Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya szintén megemlítette, hogy Szeged rendkívül sokat adott már a magyar úszósportnak, és a folytatás is fényesnek ígérkezik, hiszen mind a klub, mind a Bán Sándor vezette dél-alföldi úszórégió igen tehetséges versenyzőket vonultat fel az utóbbi időszakban.
Czene Attila, aki innen indulva lett olimpiai bajnok, a létesítményfejlesztés fontosságáról beszélt. Elmondása szerint ő annak idején azért kezdett el úszni, mert akkor készült el a szegedi uszoda. Ezért is lényeges, hogy a városban felépüljön az oly régóta áhított fedett létesítmény – tette hozzá Czene Attila.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor