Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Európa tartozik nekünk!

Európa tartozik nekünk!

Nem csak tisztelettel az évszázadok keleti védőbástyájának…

Nem csak 1956-ért… Cserbenhagyatásunkért…

De a wilsoni demokratikus, néptöbbségi elvek lábbal tiprásáért is…

De mi is tartozunk magunknak!

70 év agymosott töprődés után végre itt az idő szembe nézni az örökségünkkel!

Trianon rémálmából még mindig zsibbadtan lábadozunk…

A saját kevélységüktől nem látó, bennünket “kulturált önuralommal” lenéző nyugati országok népei nem tudják, mit jelent Trianon.
Nekünk olyan nemzeti roppanásokból, derékbatöretésekből kellett talpra állnunk, amilyet a büszke nyugat – amely önmagát ma kirekesztően csak “Európá”-nak nevezi  – az utóbbi ezer esztendőben kóstolóba sem kapott. A terror és kultúrsokk eme válfajai – Trianon, majd a Vörös szovjet terrora – osztályrészül csak nekünk, Európa szívének, a lenézett “Kelet-Európá”-nak jutott. Mi tudjuk ugyan, hogy Európa kellős közepén vagyunk, – hisz Európa mértani közepe is éppen a mi elrabolt Kárpátaljánk – de a mindig becsmérlően mondott “kelet-európai” jelzőt a nyugati térfélen mindennap megkapjuk…
Egyszer s mindenkorra leszögezendő: Mai magyar csonkországunk Európa közepétől – a ma 94 esztendeje megszálló váltógazdálkodás alatt álló Kárpátaljától – nyugatra van!

Trianon olyan seb, amely nem gyógyul, mert nem gyógyulhat a csonk magától, a (fantom)fájdalom és égő sebe – mint egy nyílt csonttörés – csak “sebészileg” orvosolható! A sajgón hiányzó tagok visszatérésével, a leszakított országrészek visszaillesztésével orvosolható…

A sebészet ma már visszavarr vesztett tagokat. Itt az idő helyre varrni hát Trianon sebeit, veszett országrészeit is!
A törököt 150 éven át tűrtük, Trianont még csak 94 esztendeje…

De nem túlzás ez a beteges nyugalom? Meddig tűrjük még testvéreink elnyomatását, egész nemzetünk megaláztatását?
Föltétel nélkül lett az EU tagja a legnagyobb rabló, Oláhország (történelemhamisító nevén Románia). Erdélyt nem követelte, de nem is kérte a magyar diplomácia. Bizony még a tömbmagyar területeket, de még csak Székelyföldet sem!

Azután magyar föltéttel nélkül csatlakozott az EU-hoz Horvátország. Nem követelte, de még csak nem is kérte a magyar diplomácia sem a – horvátok által már korábban fölajánlott – Baranya-háromszöget, sem a magyar pénzből épült Fiumét. A magyar tengerkikötőt!

Pedig vétójogunk volt!
Vétójogunk van az új tagok csatlakozásakor!

Talán nem is létezik (független) magyar diplomácia…
Független államiságunk is csak illúzió…

Szembe kellene nézni végre helyzetünkkel! A világ nem gyávaságot vár a magyartól! Ezt legfeljebb gyáva, méltatlan vezetőink hihetik! Olyanok, névtelen percemberkék, akik aláírták Trianont…

Törökország a hasonló békeajánlatra véres háborúba kezdett! Tengerbe söpörte nemzetiségeit. Még olyan területekről is, amit korábban már „veszni hagyott” volna…
Nemzetállamot a Párizsi béke kovácsolt Törökországból. Bennünk már akkor is a bolsevik métely fúrt…

Merjünk gyávák lenni! – Hát ez sikerült! Volt rá csaknem egy évszázadunk…

Most itt az idő megmutatni, milyen (lenne) a magyarnak megint bátornak lenni!

Merthogy… Gyáva népnek nincs hazája! – Ezt Vörös Terrorunk rózsaszín változata fényesen igazolta.

De milyen lehetőségek állnak még előttünk? Sebeink orvoslására…

Előttünk Szerbia EU-csatlakozása – Hazatérhet hát a Délvidék!

Előttünk Ukrajna EU-csatlakozása – Hazatérhet végre Verecke, és vele Kárpátalja, mely azelőtt soha nem volt Ukrajna!
A Szovjetunióban csakis „Zakarpatszkaja óblaszty” – a Kárpátokon túli terület – néven élt. Csak hazaáruló gyáváink nem igényelték ez ősi magyar földet a Szovjetunió szétesésekor. Kárpátaljai testvéreink emlékeznek erre! Csak a magyarellenes honi sajtó hallgatta, hazudta el.
Ez nagyobb csapás a Nemzet (egysége) ellen, mint az elcsalt népszavazás!
Ma e magyar terület újra Európa vásárterében áll!

Nemzetünk vezetői most merhetnek végre bátrak lenni!

Lássuk csak, mit tesznek bátor nemzetek? Mit tesznek bátor vezetők?

A Dunántúlnyi (területű) Tajvan (szigete) nem röstelli Belső-Mongóliát követelni “történelmi” jogon! (Ez olyasmi, mint nekünk Magna Hungaria a mai Oroszország szívében. De nem! Ez sokkal inkább olyan, mint ha szumer eleink földjét igényelnénk Mezopotámiában! Irakban. A legdúsabb olajmezőkön…) És Tajvan még másik 22 területet is igényel Kelet-Ázsiában…

Tajvan szigetének területi igényei – Tajvan (a kis jobb lila) követel Mongóliából, Oroszországból, Tadzsikisztánból, Afganisztánból, Pakisztánból, Indiából, Bhutánból, Burmából, no meg persze egy darabkát Japánból is! Többnyire ezer kilométerekre a jelenlegi valós államhatáraitól…
Nevezi persze ehhez még magát Kína (Igazi) Köztársaságának is…

És?
Nem neveti, nem gúnyolja őket senki!
Persze van hozzá erős gazdasága, van erős ipara, van saját gyártású vadászgépeiből saját légiereje is…

IDF F-CK-1A Single Front View.jpg

Az AIDC F-CK-1 Csing-kuo – Tajvan házi gyártású vadászbombázója, mely légi fölényét biztosítja Kína tengerei fölött…
Amerika nem adott el nekik (kommunista kínai nyomásra) vadászrepülőgépeket, hát gyártottak maguknak jobbat! Öt éven belül már 130-at…

No de Tajvan uralkodó népcsoportja NEMZETet alkot! Hazáját védi és szerzi…

Mi a helyzet az „Európa” által szétszaggatott Kárpát-medencében?
Tótok és olájok… Modern fasiszta vezetőik mind sosemvolt nagy országaikról álmodnak…
Mások a történelmet bátran hamisítják…
Mi meg a magunk örök igazságát is szégyelljük?
Nekünk bizony… Nem kell nekünk a más folyója!

Trianonnál azonban olyan aljas csapás ért bennünket a nyugattól, melyet maguk a felbujtói és aláírói is csak szégyenkezéssel emlegethetnek. A négy nyugati hatalom képviselői közül a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le ezt későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.”


Lloyd George
egyébiránt walesi hazafi volt. Igazán megérdemli Arany Jánosunktól A walesi bárdokat… Ajánlott : Rajzfilmjeink között is…

Természetes, hogy nem lehet béke, amíg rasszista és soviniszta indulatokkal fűtött szemétdombok kiskakasai próbálják a magyart másodrangú európai polgárrá sűllyeszteni. Lássuk csak jelenkorunk szlovák fasizmusának döbbenetes vadhajtásait!

Trianonnál éppen az a középső csonk maradt meg magyarnak, melyen történelmünk legnagyobb pusztulásai zajlottak.
Nem sok olyan ország van a világon, melynek polgárai – míg több, mint 1100 esztendeje ugyanott honolnak – külföldre utazgatnak, hogy történelmük emlékeiket látogassák.
Trianon égő seb, nem maradhat gyógyítatlan.
Egy művelt Európa nem tűrheti el e szégyenét mosdatlanul.
Meg kell hát ismertessük velük is hajdan megtévedt vezetőik kirekesztő döntését és annak orvosolandó következményeit.

Minden nyugat-európai polgár honi kiruccanásába rutinszerűen be kell illeszteni a budapesti séta és a szentendrei hajókirándulás, meg a Terror Háza mellett a Trianon-múzeum meglátogatását is! Amíg persze a bűnös városban, Budapesten nem áll ilyen, addig kénytelenek lesznek lelátogatni Várpalotára, csonkországunk máig egyetlen Trianon Múzeumába.

A belépéshez kattintson a fönti képre!

Tehát bizony mi is tartozunk magunknak! És minden hozzánklátogatónak…

Csonkországunk minden csonkamegyéjében elkél egy Trianon-múzeum, egy állandó kiállítóhely, mely a térség szenvedésire emlékezik majd. Majd pedig az elszakított területeken – Eu-csatlakozásaik előtt, vagy után – is létrejöhetnek végre a Trianon-múzeumok, melyek az elszakított magyarok megaláztatásait és szenvedéseit bemutatni lesznek hivatottak egy valóban művelt – bűneivel is szembesülni képes – működő Európában. Természetesen Európai pénzből!
Ez a legkevesebb, amit kirekesztett és megalázott magyar véreinkért támogatnunk, követelnünk kötelesség.

Európa még tartozik nekünk!

De mi is tartozunk magunknak!

Trianon és a Párizsi békék fajsúlyosabb oktatásával, majd e téma érettségin több tételben való szerepeltetésével!
Ha mi nem értjük Trianont, nem várhatjuk ezt el Európától sem!

Leventésen
Szebb Jövőt!
kíván

Dr Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány

alapító

Juhász Gyula “Trianon” versével emlékezünk ma is kirekesztett testvéreinkre…

Ajánlott olvasmányok még:

Európa – magyar föltételek nélkül – kitárta kapuit Szerbia előtt a tagjelöltséggel
Európa vezetői megadták az EU-tagjelölti jogállást Szerbiának – A föltételeket mi szabjuk, ha szabjuk!

Szómagyarázat gyüttmönteknek
oláj
: a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘oláh’, vagy közkeletűbb és betegös, történelemhamisítóan túlzó udvariaskodással ‘román’ népnév. Megjegyzendő, hogy ezen utóbbit is ösmeri a szögedi köznyelv a hiteles rumuny alakban… (Lásd pl. még : olájalma – olájos vidékökrül származó savanyú alma)
Olájország : a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘Oláhország’, vagy közkeletűbb történelemhamisító udvariaskodással ‘Románia’ gyanánt is ösmert országnév. (Sz.)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje