Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Színházi világnapi programok Szegeden

Hírek 2014. márc. 20.

Idén a Szegedi Nemzeti Színházban tartja a MASZK Országos Színészegyesület színházi világnapi gáláját március 27-én. A programhoz a Szegedi Szabadtéri Játékok is csatlakozik: tudományos konferenciát rendeznek.

Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már 14. éve rendezik meg a színházi világnap alkalmából a jótékonysági gálaestet, amelynek bevételéből a rászoruló, idős színészeket támogatják. Az idei gálán főként a háromtagozatú szegedi színház művészei szerepelnek, házigazdaként pedig Király Levente lép színpadra.
A gálaesten szakmai díjakat is átadnak, köztük a Gobbi Hilda-életműdíjat, a pályakezdőknek odaítélhető Soós Imre-díjakat, a Vámos László-, a Kállai Ferenc- és a Hevesi Sándor-díjat, valamint a Szabadtéri Színházak Szövetségének Amfiteátrum-díját.
Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója rámutatott, hogy vidéki színház harmadszor lehet házigazdája az eseménynek, és büszkék arra, hogy ezúttal ők adhatnak otthont a gálának. Mint mondta, az esten kihasználják a háromtagozatúságból eredő adottságaikat, a műsorban teret kapnak az énekesek és a táncművészek is. Kiemelte, hogy a nemzet színészei közül hárman – Király Levente mellett Molnár Piroska és Haumann Péter is – fellép az esten. A résztvevők között említette Kovács Zsuzsát, Gyurkovics Zsuzsát, Fehér Annát, Gidró Katalint és Barnák Lászlót is.
Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta, hogy a programhoz a fesztivál is csatlakozik: tudományos konferenciát rendeznek annak alkalmából, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok a második világháború miatti kényszerszünet után 55 évvel ezelőtt, 1959-ben  indult újra.
Az igazgató arról is szólt, hogy amióta működik a szabadtéri játékok, először változtatnak jelentősen a színpadi tér elhelyezésén, ami szintén indokolja a fesztivál újragondolását.
A kétnapos konferenciát, amelyre 16 előadót kértek fel, Tér, művészet, szellemiség címmel rendezik meg. A Szegedi Szabadtéri Játékok létét, szellemiségét Szeged  városa, a tudományegyetem és a püspökség hármasa határozza meg, a konferencia megnyitóját is ez a hármasság fogja jellemezni – tette hozzá.
A március 27-én délután kezdődő konferencián számos aspektusból ismerhetik meg az érdeklődők hazánk legnagyobb nyári szabadtéri színházának történetét, működését, a városra gyakorolt kulturális hatását. Az előadók aktualitásokra is kitekintenek, így például az idei évadot jelentősen meghatározó Dóm-rekonstrukció is terítékre kerül.
A konferenciához kiegészítő programként kiállítás és könyvbemutató is kapcsolódik. A teljes program a szegediszabadteri.hu oldalon található meg.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor