Scroll To Top
2018. Jégbontó Hava (Február) 23.-a - Alfréd neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A szegedi értelmiség már nem létezik!
Elnyelte a közrettegés! ... meg a köz-közöny...
Értelmiségiek elszigetelten éldegélnek ugyan,
de nem alkotnak már semmiféle közösséget...
Ha írni sem mernek, hát nekik szól ez a lap!

Szeged a halott Város

Öt bemutatót tervez az új évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház

Hírek, Szögedi hírek 2013. szept. 12.

A tervek szerint öt saját bemutatót, s több mint száznyolcvan előadást tart a 2013/2014-es évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház – közölte Kövér László igazgató szerdán.

Az első premierbe, a Brémai muzsikusok című darabba a nézők már bepillanthattak a bábszínház hagyományos augusztus végi nyílt napján – mondta a bábművész a színház évadnyitó társulati ülése előtt.
Októberben a Hókirálynő című bábjátékot tűzi műsorára a színház, majd decemberben a Babszem Jankó bemutatójára várják a gyerekeket. Jövő év elején pedig egy kortárs darabot, a Jeney Zoltán meséi alapján készülő, a főszereplő neve után jelenleg Rév Fülöp munkacímű művet mutatják be – közölte Kövér László.
A bábszínház kamarateremében hagyományosan a legfiatalabb korosztálynak szóló alkotásokat játszanak, itt ősszel egy vendégelőadás, a Szabadkai Gyermekszínház Csipkés mese című darabja fut majd. Tavasztól pedig a teátrum rövid etűdökből álló, színházra nevelő, Di-dá-dó című produkcióját láthatják a nézők.
Jövő tavasszal a tervek szerint újra megrendezik a Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált. Az észak-bácskai város jubileumi, huszadik Nemzetközi Gyermekfesztiváljára a világ minden tájáról érkeznek művészek, akik egy-egy előadás erejéig Szegeden is bemutatkoznak.
Az évad műsorán vendégelőadások is szerepelnek, és a Kövér Béla Bábszínház is több helyen bemutatkozik majd. Ezek közül az igazgató a fertődi Eszterházy-kastélyt emelte ki, ahol Joseph Haydn Az égő ház című báboperáját adják elő.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto

Hírek

Elhunyt Kallós Zoltán!

2018 feb. 14.
Elhunyt Kallós Zoltán!
Bálint-napja magyarul
2018 feb. 14.