Scroll To Top

A szegedi „üvegzsebes” balvezetés
12 évi „tiszta” mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Indulásra kész a szegedi lézerközpont építése

Hírek 2013. aug. 13.

Szeged, 2013. augusztus 14., szerda (MTI) – Sikeresen zárult a beruházás mintegy kétmilliárd forintos költségű előkészítő fázisa, startra kész a szegedi lézerközpont építése, a kivitelezés ősszel indulhat el, a kutatások 2016 elején kezdődhetnek – közölte Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A kutatóközpont épülete, amelynek kialakításakor különleges műszaki megoldásokat alkalmaznak, egyfajta jelképe lehet a innovatív szegedi gondolkodásnak – mondta a szakember az unió 44 tudományos nagyberuházásának egyikeként megvalósuló fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón.
A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor elsősorban a rendkívül szigorú rezgésvédelem, a stabil hőmérséklet és páratartalom, a tisztaterek, valamint a sugárvédelem feltételeinek kellett megfelelni. Az építkezésnél egyedülálló alapozási technológiát kell majd a kivitelezőknek alkalmazniuk, összesen 823 betoncölöp fogja tartani az épületet, amelyeket bizonyos esetekben 45 méter mélyre fúrnak majd. A cölöpök összhossza 14,4 kilométert tesz majd ki, a legnagyobb cölöp átmérője 1,8 méter lesz. A speciális alapozási munkák előreláthatólag kilenc hónapot vesznek majd igénybe.
A beruházáshoz megszerezték az összes engedélyt, a kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás már több mint egy hónapja zajlik, várhatóan ősszel kezdődhetnek meg a munkálatok. A tervek szerint az építés első szakasza 2015-re fejeződik be, a kutatás 2016 elején kezdődhet el, ezzel párhuzamosan valósul meg a beruházás második üteme.
A nagyberuházás első fázisára 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból 37 milliárd forint fordítható, a következő uniós költségvetési ciklusban pedig 24,3 milliárd forintot szánnak a tudományos fejlesztésre.
A technikai előkészítéssel párhuzamosan már elkezdődött a kutatóközpont mintegy négyszáz munkatársának toborzása is. Egy külföldön dolgozó magyar szakember személyében sikerült megtalálni az intézmény tudományos főmérnökét, hamarosan döntés születik a tudományos igazgató személyéről, szeptember-októberben pedig fölvesznek 10-15 fiatal pályakezdő kutatót is.
Lehrner Lóránt hangsúlyozta, hogy a központ létrehozásának nagyon fontos szerepe van a lézerfizika területén komoly eredményeket elérő, jelenleg külföldön dolgozó magyar szakemberek hazacsábításában.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor