Scroll To Top

A magyarság elnyomatásának legfőbb oka a gyáva magyar ! (Sz.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Benczúr-képet azonosítottak Szegeden

Hírek 2013. júl. 02.

Több évtizednyi lappangás után sikerült azonosítani Benczúr Gyula Mátyás és Beatrix esküvője című képét, a festményt kedden mutatták be a szegedi Móra-múzeumban.

Nátyi Róbert művészettörténész elmondta: Benczúr Gyula életműve jól feldolgozott, képeit publikálta, mégis vannak olyan esetek, amikor egy-egy alkotás évtizedekre eltűnik a szakmai közvélemény látóköréből.
A századfordulón Benczúr Gyulát, mint a hazai reprezentatív történelmi festészet legjelentősebb alkotóját Hauszmann Alajos kérte fel az akkor épülő Budavári Palota úgynevezett Hunyadi-termének díszítésére. A festő eredetileg nyolc alkotást tervezett, ezekről vázlatokat festett, végül csak két nagyméretű képet készített el. Ezek ma is a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteményében találhatók. A vázlatok közül három szintén a galériában van, egy festmény pedig a második világháború során eltűnt a Fővárosi Képtárból: vagy megsemmisült vagy ellopták – közölte a szakember.
Négy vázlatot az 1963-ban a festőről készült monográfia lappangóként tartott nyilván, a feltételezések szerint magyar magángyűjtők tulajdonában lehetett. A művészettörténész a Móra-múzeumban a közelmúltban nyílt Benczúr-kiállítás előkészületei során kezdte kutatni a most bemutatott kép történetét.
Nátyi Róbert elmondta, hogy a Mátyás és Beatrix esküvője című kép korábban magángyűjteményben volt, az alkotás 1997-ben a Lucs-gyűjtemény más darabjaival együtt került a Móra Ferenc Múzeumba. A közgyűjtemény leltári nyilvántartása csak a hozzávetőleges témáról – Mátyás és Beatrix -, illetve Benczúr szerzőségéről ad információkat. A Lucs Ferenc jeles szegedi műgyűjtő gyűjteményébe kerülés előtti időszakról sem áll rendelkezésre adat.
A festmény feltehetően Mátyás és Beatrix esküvőjét vagy eljegyzését ábrázolja, de egyes feltételezések szerint a királynő fogadásának jelenetét örökíti meg – közölte a művészettörténész.

( Móra Ferenc Múzeum-kép: Kelemen Zoltán Gergely)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor