Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Ismét megrendezik a Straub-napokat az MTA Szegedi Biológiai Központjában

Hírek 2013. máj. 28.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Központjában (SZBK) tavaly elért legfontosabb eredményekről számolnak be az intézet alapítója, Straub F. Brunó nevét viselő éves konferencián. A szerdán kezdődő Straub-napok központi témája idén a DNS-hibajavítás és a személyre szabott tumorterápia – áll az MTA honlapján közölt cikkben.

Ormos Pál, az MTA rendes tagja, az intézet főigazgatója a honlapon olvasható interjúban úgy fogalmazott: a kutatóintézet jól működik, és mindent megtesznek azért, hogy az élvonalban maradjanak. „A világ azonban nagyon gyorsan fejlődik, így folyamatosan meg kell újulnunk. Új eljárásokat kell találnunk, és kulcskérdés, hány tehetséges, ambiciózus fiatalt tudunk munkatársunknak megnyerni” – hangsúlyozta.
Az akadémikus elmondta, hogy a 2012-es nagyszabású akadémiai infrastrukturális beruházások keretében az SZBK a modern molekuláris biológia nélkülözhetetlen eszközéhez, egy korszerű digitális DNS-azonosító készülékhez jutott. Az akadémiai kutatóközpontban folyó tudományos munka körülményeit pedig egy „GMO-biztos” üvegházi növénynevelő rendszer is javítja.
Az intézet tematikus megújulását nagymértékben elősegítette az MTA modellértékű Lendület programja, amelynek keretében három kiválóság – Galajda Péter fizikus, valamint Papp Balázs és Pál Csaba biológus – alapíthatott önálló kutatócsoportot.
Ormos Pál hangsúlyozta, hogy a pályázatnak köszönhetően a kutatóközpontot vonzó munkahellyé tudják tenni a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára, ami az új kutatási területek meghonosításának, az intézet személyi megújulásának záloga.
A Straub-napokat megnyitó tudományos ülésen Haracska Lajos, az MTA doktora, az SZBK tudományos tanácsadója azt mutatja be, hogy bizonyos DNS-hibák a daganatképződés (karcinogenezis) mely folyamataiban vesznek részt, hogyan lehetne a karcinogenitást csökkenteni és milyen géndiagnosztikai eljárásokkal tehető hatékonyabbá a rosszindulatú daganatok felismerését.
Vértessy G. Beáta, az MTA doktora, az MTA TTK Enzimológiai Intézetének tudományos tanácsadója a DNS-hibáknak a karcinogenezisben és a jelátvitelben játszott kettős szerepét ismerteti. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense pedig a személyre szabott medicina lehetőségeit vázolja a bőrtumorok megelőzésében és terápiájában.
A hagyományokhoz híven a konferencia első napján adják át a Straub-plakettet. Az MTA SZBK akadémikusai által adományozott elismerést az idén Tóth Géza, az MTA doktora, a Biokémiai Intézet tudományos tanácsadója, laborvezetője veheti át életművéért.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor