Scroll To Top

Kátyú, mutyi, szocimborák - mindönre kiterjedő városgarázdálkodás...
Ez a balvezetés átütő „sikere” Szegeden!

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Fölszentelték a Délvidéki Országzászlót

Új délvidéki országzászlót állítottak Szegeden, az Árpád téren nagyjából a régi helyén.

A Szegedi Országzászló helyreállítása a Szegedi Városvédő Egyesület indítványa volt még 2007.-ben. A Szögedi Védegylet a megye minden településén országzászló felállítását javasolta közadakozásból, hogy ezzel emlékezzenek a trianoni békediktátumra.

A Szegedi országzászló az Árpád téren (az eredeti)

Szabó László a Szögedi Védegylet alapító-elnöke és Sándor Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke együtt jelentették be terveiket az elpusztított országzászló helyén. A Trianoni országzászlók helyreállítása nemcsak a nemzeti öntudat megerősítését, hanem a megszállt területeken élő – sokhelyütt másodrangú állampolgári sorba kényszerített – magyar testvéreink iránti kötelességeinket és felelősségvállalásunkat is jelenti.

Sajnos az eredeti újraállításának tervét utóbb elvetették, és egy újabb országzászló megtervezésére indult kezdeményezés 2010-től. Az eredetitől jellegében is jelentősen eltérő országzászló elkészült és Délvidéki Országzászló néven végre föl is avatták most.

Simor Márton szobrászművész alkotását kedden avatta fel a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
.(kép: MTI)

 Az avatón Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy minden magyar számára elérhető a magyar állampolgárság, ami a nemzet közjogi újraegyesítését jelenti.
„A magyar állampolgárság és az Európában bevált autonómia megadása jelenti a megoldást. Ez a magyar megmaradás és a Kárpát-medence népeivel sorsközösséget vállaló válasz történelmünk tragédiájára. Ezt jelképezi ez az országzászló” – mondta Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette: 1920. június 4. tragikus történelmi dátuma a magyaroknak.
„Nekünk, magyaroknak a gyász napja, de egyben a nemzet határokon átívelő összetartozásának felelőssége, küldetése is” – hangsúlyozta.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: „a történelem okozta sebek begyógyulása nem lehet csak magyar ügy, az egész Kárpát-medence népeié kell, hogy legyen.
„Ez az országzászló sem irányul senki ellen. Mi a történelmi megbékélés és a kölcsönös főhajtás hívei vagyunk.” – tette hozzá.
Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke emlékeztetett: 2010 óta a parlament és a kormány fontos lépéseket tett a Kárpát-medencei magyarság érdekében, de még sok teendő van.
Miután a szomszédos országokban nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőként, tehát nem egyenrangú polgárok, csak a tényleges és teljes körű – körülményektől függően – kulturális vagy területi autonómia biztosíthatja a szülőföldön boldogulásukat és fennmaradásukat – mondta.
Az országzászlót Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök áldotta meg.
Simor Márton szegedi szobrászművész alkotása süttői mészkőből készült, alapja kévét idéz, amelyet szíjak szorítanak. A posztamensen a Hiszekegy sorai olvashatók. A kéve tetejét a magyarság szétszabdaltságát jelképező gránitpengék tagolják. A hatméteres zászlórúd, amelyen félárbocra eresztett angyalos címeres lobogót lenget a szél, kettős keresztben végződik.

Az emlékmű azért az Árpád térre került, mert 1933-tól itt állt a Szegedi Országzászló, amelyet a második világháborút követően a Vörös Terror idején jelképeitől megfosztottak, majd szétvertek. Nyomát is eltüntették.

Lerombolt szögedi országzászló…

Magyarország kommunista megszállásával az antimagyar terror elpusztította gyönyörű országzászlónkat, a Trianon előtti Magyarország emlékművét. Újraállítása máig várat magára. – fűzte hozzá Dr Szabó László

A Szögedi Védegylet elnöke üdvözölte az elkészült országzászlót. A Szegedi Városvédő Egyesület nevében hozzátette, hogy a szögedi polgárok képviseletében természetesen az eredeti pontos másának méltó fölállítását szorgalmazza. Mivel az eredeti helyén való fölállítás immár lehetetlen, így a Délvidéki Országzászlót tiszteletben tartva az eredeti Szegedi Országzászlónak egy új, méltó helyet keresnek.

Egyik legalkalmasabb helyszínnek az egyetem Ady téri épülete előtt otrombán szétvert szép polgárház helyén nyíló tér kínálkozik.

„A szomszédos szocreál rémségek eltakarításával az egyetem bölcsész kara előtti tér igazán méltó lehet az „országbástya” elhelyezésére.” – nyilatkozta Dr Szabó László, a szögedi városvédők vezetője.

Hozzátette: „A két országzászló későbbi cseréje – a bástyával való rosálás – sem lenne egyedülálló mozzanat a Város köztértörténetében… „

Ajánlott olvasmányok még: Országzászlót közadakozásból (webradio)

Országzászló Agárd-Gárdony (Nyílt Levél Gárdony polgármesterének)

Visszaállítják az Országzászlót az Árpád térre ( szegedma.hu)

 

Egy másik szögedi országzászló…


Szegedi Klauzál Gábor Gimnázium országzászlója, mely szintúgy a helyreállítására vár…
A szögedi városvédők a veszélyeztetett értékek mentésén túl az elpusztítottak helyreállítását is föladatuknak tartják.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor