Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 08.-a - Emőke, Mária neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A kultúra várost fejleszt.
Ami Pesten a Romkocsma,
az Szegeden a Romkultúra. (V.L.)

Szeged a halott Város

Több mint 270 klaszterprojekt kapott támogatást az elmúlt években

Hírek 2013. ápr. 15.

A turisztikai klasztereket is számításba véve összesen 273, a vállalkozásokat és más szervezeteket piacszerzési céllal összefogó klaszterprojekt kapott támogatást a most záruló uniós költségvetési ciklusban – közölte Király Gyöngyi, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság munkatársa hétfőn Szegeden.

A klaszterekben részt vevő vállalkozások az együttműködéstől a piacszerzés mellett elsősorban a versenyképesség javulását várják a közös beszerzés és a közös termékfejlesztés révén – mondta a szakember a Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi kara által a témában szervezett konferencián.
A legtöbb klaszterszervezet az Új Széchenyi Tervben kitörési pontként meghatározott energetikában és a környezetvédelemben, illetve – az iparági sajátságokból adódóan – az infokommunikációs területen jött létre. A projektek regionális eloszlása egyenletesnek mondható, egyedül az Észak-Alföldön jött létre az átlagosnál kevesebb együttműködés – tudatta Király Gyöngyi.
Keller Péter, a MAG Zrt. klaszterfejlesztési irodájának vezetője elmondta, a klaszterek támogatása több mint tízéves múltra tekint vissza Magyarországon. A legfontosabb fejlesztéspolitikai dokumentumok mindegyikében megjelent a klaszterfejlesztés támogatása – tette hozzá.
A klaszterek, az egyes szervezetek fejlettségéhez igazodó támogatási rendszere 2008 óta kiszámíthatóan működik. Az induló és fejlődő szervezetek elsősorban a menedzsmentköltségekhez kapnak támogatást, míg a 21 akkreditált innovációs klaszter (aik) dedikált forrásokhoz juthat hozzá – közölte az irodavezető. Hozzátéve: a legtöbb aik érintett nemzetközi projektben, határ menti együttműködésekben vagy uniós kutatás-fejlesztési programokban.
Az informatika területén nyolc, az egészségiparban öt innovációs klasztert akkreditáltak, de működik ilyen szervezet a környezetiparban, a csomagolástechnikában, a műanyagiparban, az építőiparban, az energetikában és az élelmiszeriparban is. A 787 tagvállalat – amelyből 647 kis- és közepes vállalkozás – összesített árbevétele 2011-ben meghaladta a 7700 milliárd forintot – tudatta Keller Péter.
Egy két hónapja végzett felmérés alapján a klaszterszervezetek a támogatási rendszer erősségének tartják a menedzsmentköltségekhez nyújtott támogatást és főként a nemzetközi programokba való bekapcsolódáshoz, a kockázati tőke bevonásához várnának több segítséget – fejtette ki a szakember.

(MTI)



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto