Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

Túlzsúfolt román buszt tartóztattak föl a rendőrök az M43-as autópályán

Hírek 2013. ápr. 13.

A megengedett hat helyett tizenheten utaztak azzal a Szeged felé tartó, román rendszámú mikrobusszal, amelyet az M43-as autópályán tartóztattak föl a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, a járőrök a törvényben biztosított maximális helyszíni bírságot, 50 ezer forintot szabtak ki a buszt vezető húszéves román állampolgárságú sofőrre.
Az egyenruhások ellenőrizték az utasokat is, akik közül egy 36 éves román állampolgárságú nőről kiderült, hogy vele szemben három elfogatóparancs van érvényben, többek között kifosztás bűntettének elkövetése miatt. A rendőrök az asszonyt fogdába vitték, további sorsáról a körözést elrendelő hatóságok döntenek – közölte a százados.
A mikrobusszal csak a sofőr által kiválasztott hat ember folyathatta útját – tette hozzá.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor